"Hiperkegyelem",  Evangélium,  Hitéleti írások,  Szégyen és félelem

A bíró, aki az életénél is jobban szereti feleségét, most elővezetteti és felelősségre vonja. A hívők ítélete.

A hívők örökkévalóságban történő személyes ítéletének kérdése az egyik legfontosabb kérdés, lévén, hogy az elterjedt felfogás szerint itt válik szemtanúk előtt, „hivatalosan” is véglegessé minden hívő ember sorsa. Az ítélet szorosan összefügg mindenki esetében az Igéhez, a Krisztushoz való személyes viszonnyal, vagyis az evangéliummal. Meggyőződésem hogy a vallási tradíció az ítéletről alkotott képet, sőt a bibliafordítást is befolyásolta és gyakran torzította. Kísérletet szeretnék tenni e fontos téma tisztább megértésére az ige eredeti jelentése és a szöveg összefüggései alapján.
 
Úgy gondolkodtunk a hívők Krisztus előtti ítéletéről, hogy „azért ott lesz megszégyenülés is, ha el nem is kárhozik senki.” Sőt a testvéreink részéről minket ért igazságtalanságok, sérelmek, mégsem őszintén megbocsátott, elraktározott részének megtorlását is reméltük/reméljük.

A legfőbb igehelyek:

2. Kor. 5. 8.-10.
Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testből, és elköltözni az Úrhoz.   Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, neki kedvesek legyünk.  Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt. 

A hívők együttes Krisztus előtti ítéletére csak az elragadtatás, az igazak feltámadása után kerülhet sor.
E bevett értelmezés alapvető problémáját abban látom, hogy ellentétes több más bibliai igazsággal, sőt a természetes, normális emberi viszonyulással is.

Ef.1. 5-6.
Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratának jó kedve szerint, Kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket ama Szerelmesben, 
Ef.2.5.-8.
Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!)   És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban, Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát (kegyelmének hiperré vált bőségét- már megint a „hiperkegyelem”) hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban.  Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;

Az Efézus-levél első két fejezete beszél arról, hogy Isten célja az Ő jóságának, kegyelmének „hüperré” vált bőségét nyilvánvalóvá tenni általunk a Jézusban. Azaz, azért választott ki a teremtés előtt már, ragadott meg, és árasztotta ránk ingyen kegyelmét, hogy tükrözzük az ő jóságát, amely megmentett minket, ellátott, megőrzött, megszabadított.

Jel.19.7.-8. 
Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget neki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát,  És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei. 

(Nem ő varrta, fehérítette a ruháját, kapta azt. Az elkészülés részéről abban volt, hogy felvette.)
Nagyon furcsa gondolkodás kell ahhoz, hogy ezek után úgy lássuk az egyházat, önmagunkat, mint akik az elragadtatás, az esküvői vacsora, a házasságkötés után dicsőséges testben, remegve állunk Krisztus ítélőszéke előtt, mert még megszégyenülés is lehet:
A szerető férj szembesít bennünket azokkal a piszkos bűneinkkel, rossz, önző motívumainkkal, mulasztásainkkal, melyet még a hústestben, az Ő szolgálatában elkövettünk. Ez természetellenes, bizarr gondolat is, amellett, hogy nehezen fér bele az újszövetség egyház-képébe.
A férjünk, aki az életét adta értünk, most bíránkká, az egyház szeretett feleségből felelősségre vont gyanúsítottá válik.
Nagyon különös gondolkodásmód, illetve az ezt létrehozó szigorú egyházi tradíció kellett ahhoz, hogy valaki ezeket a dolgokat is látva, tudjon hinni és prédikálni arról, hogy a keresztényekre a Krisztus ítélőszéke előtt még ítélet vár, még ha az alapvetően jutalmazó is.

Azt mondja a Róma 8.1.
Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.

A mondat második felét („kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint”) csak később keletkezett kéziratok tartalmazzák. A Vulgata és a Károli tartalmazzák, a katolikus, a Csia Lajos-féle, az EFO és pl. Luther fordítása nem, más fordítások pedig megjegyzik, hogy a legrégebbi kéziratokban nem szerepel. A „ kárhoztatás” szó helyén azonban biztosan az ítélet elmarasztaló formáját jelentő görög szó áll. Tehát nincsen kárt okozó, büntető ítélet a hívők ellen. Ugyanezt a görög szót máshol bátran „ítéletnek” fordítja sok fordító. Itt azonban megremegett a tolluk. Nyilvánvalóan a tradicionális és elterjedt értelmezés súlya miatt. Túl „meredek” lett volna leírni, hogy nincs ítélet azok ellen akik bemerítkeztek Krisztusba.
Ezt látjuk a következő esetben is:

János 5:22.-24. Általánosságban beszél ítéletről (kríszisz), nem elmarasztaló ítéletről csak. (22. és 24. versben).  
Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta;   23  Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki elküldte őt.   24  Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra,
(kríszisz=ítélet) hanem általment a halálból az életre.

Fenti versekből két dolgot hangsúlyoznék:
1. Az Atya  teljességében átadta az ítélet jogát és gyakorlását a Fiúnak ebből következően a Fiú tisztelete  meg kell, hogy egyezzék az Atya tiszteletével. Nem lesz olyan lény, aki azt mondaná, hogy az Atyát tisztelem, de a Fiút nem.  Sok olyan vallás van  amelyekben Istent erősen tisztelik, de Jézus Krisztust nem tartják Isten Fiának és Istennel egyenrangúnak. Ez meg fog szűnni.
2. Aki már most úgy tiszteli  a Fiút, mint az Atyát, mivelhogy hallgatja a beszédét és el is hiszi, annak a hite, bizalma miatt már most örök élete van, és nem megy az ítéletre, semmiféle ítéletre.
Furcsa módon, ugyanazt a szót („kríszisz”) amit a 22-es versben Károli még „ítéletnek” fordított a 24-esben már „kárhozatnak” fordítja. Vajon miért?
Látni fogjuk, hogy azért, mert nem képes ez a fajta gondolkodás elhinni, hogy a keresztények mindenféle ítélettől mentesek, és azért is, mert több más igét úgy fordított Károli valamint a magyar és más fordítások többsége, hogy a hívők is ítélet alá kerülnek a Krisztus széke előtt és ezekkel akart harmonizálni a fordító, még ha a biblia szövege mást is mond. Összegezve az idézett versek tényeit:
1. Az ítéletet Krisztus gyakorolja.
2. A hívő nem megy ítéletre, mert már megtörtént az ítélet, amikor hitre jutott, és átment a halálból az élet birodalmába.


Nos, itt megszólal a mi fejünkben is a tanult igeértelmezés vészcsengője: „Micsoda?! Hát a Krisztus ítélőszéke, ami elé oda kell állnunk, hogy elbírálja szolgálatunkat, cselekedeteink értékét?” Nézzük meg ezeket az igéket is!  Vissza az első idézett igehelyhez!

2. Kor. 5. 10.
Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk (nyilvánvalóvá válni) a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék (megkapja) aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.

Az első dolog, amire oda kell figyelnünk, hogy a fenti ige olyan környezetben hangzik el, melyben Pál kifejezi a hívők közös vágyát: „Sokkal jobb lenne elköltözni és az Úrral lenni.” Ha még kétesélyes a dolog, tehát meg is büntethet a Krisztus, akkor ez a vágy nem lehetne olyan elementáris, mint ahogy Pál bemutatja.
A Krisztus ítélőszéke = Krisztus „bémája”. A görög szó egyszerűen emelvényt, pódiumot jelent, amit többféleképp lehet használni. Korinthusban „bémán” adták át sportversenyek díjait, nem csak jóknak van „bémája”, hiszen Pilátus is innen ítélkezett, és a „bémán” többen is ülhettek. Tulajdonképpen „dísztribün, emelvény.”
 

Ha összevetjük az Ef 2.6.-tal
6  És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban:
Kol 1. 22-vel valamint az Ef 5. 27
22  Az Ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állasson titeket Ő maga elé:
27  Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.

Az idézett igékben a „maga elé állít” helyett, a görög szövegben „maga mellé állít” van. („para” elöljárószó, datívusszal) A fordító nem merte az eredeti értelmük szerint visszaadni az igéket, nyilvánvalóan tradicionális teológiai okokból.
A pontosabb fordítás ez lehet:
„Mindenkinek meg kell jelenni a Krisztus emelvénye előtt, hogy számunkra (akik a Krisztus mellett ülünk a bémán) is nyilvánvaló legyen, amit a testben tettek jót, vagy gonoszt és eszerint kapjon.”
Azaz nem minket ítél a Krisztus, hanem mi ítélkezünk együtt Vele.(Mint az Apcs 25-26.-ban szereplő királyi pár, Agrippa és Berniké.), Vagy

Kolossé 1:22.  Az Ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állasson titeket Ő maga elé:
 

Szentek, tiszták feddhetetlenek vagyunk ekkor. A nyelvtani okokat („para”+dat.) nem is említve, nem is értelmes, hogy felelősségre vonást sugallva maga elé állítson, hiszen ha szentek, tiszták, feddhetetlenek vagyunk, akkor nincs miről számot adni. hanem maga köré, maga mellé állít. Nem számonkérés, hanem bevonás történik egy tevékenységbe. Nem minket ítél, hanem mi ítélünk Vele együtt, ahogy egy királyi pár.
A következő ige, ami vészcsengőt kapcsol a

Róma 14. 10.
Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? Avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélőszéke elé.

A legtöbb fordításban és a görög eredeti szövegben nem a Krisztus ítélőszéke, hanem Isten ítélőszéke szerepel. Károli itt, szokásához híven szigorúbban bánik a hívőkkel, mint Isten. Az eredeti szövegben a János 5:22 ben azt olvassuk, hogy Isten viszont nem ítél senkit, hanem a Fiúnak adta az ítéletet. A Krisztus bémája előtt, pedig ahogy láttuk, nagyon-nagyon valószínű, hogy nem mi fogunk ítéletre várni, hanem vele ülünk az emelvényen. Bár az itt szereplő elöljárószó a „para” nem részes esettel áll, így nem kizárólag „mellé”t jelenthet, de a más igék összefüggésében mégis ez a helyes értelmezés. Sokkal súlyosabb érv az egymás ítélgetése, megvetése ellen az, hogy együtt fogunk ülni a Krisztussal az igazságos ítélet felelősségének a bémáján, mint hogy ítéletre várva előtte állunk.
A 14. 12-ben („mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek”-Károli) nem magunkról számot adás van, hanem logoszt, szót adunk, szavunkat adjuk Istennek, önként szabadon a többi teremtménnyel együtt, hogy igaz a mi Istenünk és nem csak erő és hatalom, hanem igazság, jog szerint is Ő az Úr Ő a Főnök. Igaza volt, hogy elhívta és maga mellé, meg mellém ültette azt a „nemszeretem-tesót”.

Nem minden felmerülő kérdésre tudom a választ a témával kapcsolatban.
A görög nyelvtani ismeretem és gyakorlatom is hagy sok kívánnivalót. Borzasztóan erős az ítélet tradíciója is az egyházban a hívőkkel kapcsolatosan.
Elgondolkodtatás volt a célom az igeértelmezés problémáinak felvetésével. Az biztos, hogy nem bibliai az ítéletről alkotott tradicionális látás a gyülekezetek többségében.
Arról is meg vagyok győződve, hogy amikor teljes fény vetül erre a kérdésre, azt látjuk majd, hogy ez is teljes összhangban van a kegyelem evangéliumával.

(Az írásomat Bolyki Gyögy gondolatai inspirálták)

2 hozzászólás

  • Karácson Zoltán

    Szia!

    Ez nagyon érdekes és logikus. (Emésztésre való és újra és újra elolvasni való írás.) Ezek szerint a ha a Károli egy vádló, kárhoztató korszakban élt,az befolyással volt a fordításra is.
    Ez a látás sokkal inkább felszabadító, mint hogy stresszt okozzon. Nem értem, hogy ezt miért nem látták, látják tanítóink? Lehet ők is ebben az ítéletvárásban nőttek fel? A Szént Szellem miért nem jelenti ki tömegesen? (Tisztelet a kivátelnek)

    • Kántor Mihály

      Köszi Zoli!
      Károli Fordítása 1590-ben jelent meg. A reformáció még terjedt, lendületben volt, de a hőskorától közel 80 év telt el. Kétszer annyi, mint annak a megújulásnak a szenvedélyes kezdeteitől amiben mi indultunk. Érdekek, tekintélyek látásai, abszolútnak elfogadott, megfellebbezhetetlen igemagyarázatok, rendszer, intézmények, hivatalok és állások alakultak. Az érdek nagy úr. A szigorú kálvini értelmezés olyan erős volt, hogy a Jn 5-ben pl. nem fordította ítéletnek a “kríszisz”szót a ott ahol szemben állt volna a nagy emberek értelmezésével. Az előző versekben többször is ítéletnek fordította, tehát tudta, ismerte a kontextusbeli és általános jelentését. Nem korrupt volt. Az járhatott a fejében,”hát az nem lehet, hogy azok a nagyok tévedjenek, biztos én nem értek valamit, nehogy eretnekségnek adjak tápot inkább nem pont úgy adom vissza ahogy szerepel az eredetiben…” Ez Károlinál többször előfordul: a vigasztalást pl. rendszeresen intésnek fordítja a kálvini teológia miatt.
      Ha a biblia szövegével megtesszük ezt bizonytalanságunkban, tekintélytiszteletünkben, mennyivel könnyebb tagadni érdek bizonytalanság, félelem miatt egy olyan értelmezést, amit nem Isten íratott a Bibliába?
      Ezért áll ellen az egyház nagy része a kegyelem evangéliumának, és az ebből köv. többi felszabadító valóságnak (örök biztonság, ítélet elmaradása a hívők esetében stb).
      Ahogy tökéletes életmódbeli szentségre , úgy tökéletes bibliaértelmezésre sem jutunk el a Földön. Törekvés marad mindkettő felé. Ez az új világosság elfogadóit is türelemre inti. A vaskalaposokkal szemben is. A Szentlélek segít mindkét törekvésben, de ahol megtorpanunk ott nem lök erőszakkal tovább. Türelmes Ő is. Ezért nem jelenti ki tömegesen. Meg azért mert Jézus az egyes ember szívén kopog, a gyülekezetek ugyanis az ő teljességét kizárták. Laodikeia- Jelenések.
      Ezt is az Úr csinálta direkt így. Ezért nem német szakirodalom a Biblia szövege. Ha jbban akarod érteni olvad el egy régebbi írásom, hol ezen rágódom: https://www.kegyelem.info/hiteleti-irasok/evangelium/a-biblia-ertelmezese-avagy-igazan-az-eber-kinek-nyelve-heber/

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.