A Galáciában leleplezett igézésről. 1.
Gal. 3.1 Óh balgatag galáciabeliek, kicsoda igézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, [mintha] ti köztetek feszíttetett [volna] meg? 2 Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-e a Lelket, avagy a hit hallásából? 3 Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be? 4 Annyit szenvedtetek hiába? ha ugyan hiába. 5 Annak okáért, aki a Lelket szolgáltatja néktek, és hatalmas dolgokat művel bennetek, a törvény cselekedeteiből, vagy a hit hallásából [cselekeszi-e]?
Az „igézett” Szóval fordított görög kifejezés a „baszkainó”. Jelentése megront, megigéz, irigykedik.
Ez utóbbi feltárja ennek a gonosz tevékenységnek a fő okát hajtó erejét, ami legtöbbször az irigység.
A görög szó török közvetítéssel (üzbég baszargan=boszorkány) a magyar nyelvben is él a „boszorkány”, „boszorkányság” kifejezésekben.
A hatása pedig az, hogy amit régóta jónak látunk, azt minden ok nélkül, hirtelen rossznak, gyanúsnak látjuk. Emberek esetében, akiben bíztunk, akit szerettünk, azt az embert mindenfajta megismert negatív tény, vagy jellemre árnyékot vető bizonyíték nélkül, hirtelen ellenszenvesek, gyanúsnak látjuk. Ez az erő működik a tényekkel nem foglalkozó karaktergyilkosságok esetében. (ld. politika)
Ezt okozta az igézés a galáciai testvérek viszonyulásában, akik az örömük boldogságuk forrását az evangéliumot, a Júdeából érkezett, Jézusban hívő zsidó testvéreik prédikálása, tanítása után, hirtelen gyanúsnak, elégtelennek, hiányosnak, gyengének látták, a bizalmunk megingott benne és a hit helyett a kiérdemlésbe vetették reménységüket.
Természetesen az evangélium hatása, üzenete, tartalma, igazsága semmit sem változott. A változás a keresztények gondolkodásmódjában következett be.
Hogyan történhetett? Vajon fenyeget-e bennünket sok évszázad után ugyanez a jelenség?
Ennek szeretnék utánajárni a következő írásokban.
Az a fajta szembenállás, amely ma is tapasztalható keresztények és gyülekezetek között a törvény és a kegyelem viszonyát illetően, nem új keletű. Pál apostol útjai során, így a legelsőn is, ez a szembenállás létrejött mindenütt, ahol Pál nem zsidó etnikumú emberek között alapított gyülekezetet, majd távozása után az új közösséghez Jézus Krisztusban hívő zsidók érkeztek Jeruzsálemből.
Hatalmas és ismerős megosztottság alakult ki az üdvösség kérdésében.
Nevezetesen: Csak hit/bizalom által, tisztán kegyelemből, vagy Jézusban való hit/bizalom ÉS cselekedetek által kapható, illetve tartható meg a személyes üdvösség?
A helyzet extrém módon újszerű volt a zsidóság előtt.
Egy „gój”, egy nemzetekbeli személy évezredeken át csak úgy férkőzhetett az üdvösség közelébe, hogy körülmetélkedett, zsidóvá lett (prozelita) és megtanulta, megtartotta Mózes törvényét.
Ebből a szemléletmódból maga volt a botrány, amit Pál írt, tett, mondott.
A téma nagyon nagy horderejű. Több írásban szeretnék, illetve lehet csak vele foglalkozni.
Most a színpadot, a szereplőket szeretném bemutatni, amely nagyon fontos a megértés szempontjából.
Az Antiochiai gyülekezet Pált és Barnabást missziós útra küldi a Szentlélek vezetésében Kr.u. 47-48-ban. Ekkor születik a Galáciai gyülekezet is. Feltehetően távollétükben érkeztek Antiochiába a Jeruzsálemi gyülekezetből zsidó-keresztények, akik pogány testvéreiket arra tanították, hogy meg kell tartaniuk Mózes törvényét és körül kell metélkedniük, különben nem üdvözülhetnek.
A visszatérő Pál azt látja, hogy az a Péter, aki az evangéliumot elsőként vitte el pogányok közé és védte meg hitelesen szolgálatát az apostolok előtt, sőt útitársa Barnabás is (aki feltehetően enyhe morális- és kultúrsokkot kapott a pogány közegben, meg Pál szolgálati stílusától), most szeparálják magukat a nem zsidó keresztényektől, nem is esznek velük.
Ez egy jelzés is a „galata-igézetnek” nevezhető jelenség mögött álló erő nagyságáról. Ekkor konfrontál apostoltársával.
Gal 2.14. mondék Péternek mindnyájuk előtt: Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek? 15 Mi, természet szerint zsidók és nem pogányok közül való bűnösök, 16 Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem. 17 Ha pedig Krisztusban keresvén a megigazulást, mimagunk is bűnösöknek találtatunk, avagy Krisztus bűnnek szolgája-e? Távol legyen.
49-ben a kérdés ügyében küldöttség indul Jeruzsálembe. Ez az első apostoli zsinat.
A kérdés: Elég-e az üdvösséghez a Jézus Krisztusban való hit, vagy szükséges a körülmetélés és Mózes törvényeinek megtartása?
Ma így mondanánk: Hit által és tisztán kegyelemből, vagy hit és cselekedetek által?
Főszereplők: Péter apostol, aki újra elmondja Kornéliusznál történt bizonyságát, hogy bizony a pogányok szívét hit által tisztította meg az Isten és semmi különbséget nem tett zsidók és nemzetekhez tartozók között. (Apcs. 10.) ne tegyenek hát olyan igát a nyakukba, amit ők zsidók se tudnak elhordozni!
Péter, Pál antióchiai beszólása után egyértelműen kimondja, hogy az üdvösség hitből, Jézus Krisztus kegyelme által adatik, és marad meg.
Apcs 15. 9. És semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét. 10 Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?
A következők Barnabás és Pál, akik Isten szeretetének a pogányok között végzett nagy munkájáról sorolnak bizottságokat.
A harmadik említett felszólaló Jakab, aki a határozatot is kimondja: Nem kell zaklatni, háborgatni, nyugtalanítani a nemzetekből Istenhez térő embereket.
Ezért nem is parancsokat ad: „írjuk meg nekik” 15.20, „döntés, végzés, elhatározás” Apcs .21.25 de sehol nem használja a törvénnyel és Jézus rendelkezéseivel kapcsolatban alkalmazott „entolé=parancs” kifejezést. Néhány korlátot, határvonalat jelöl meg, amiken túl már biztos nem a Szentlélek, a Szabadság Szelleme vezet, illetve működik.
Tartsák távol magukat a bálványimádástól, a szexuális bűnöktől, és a vérrel való visszaélésekről. A nemzetek közül Krisztushoz térő emberek nem kell, hogy zsidóvá váljanak, körülmetélkedjenek és a Mózes törvényét sem kell megtartaniuk az üdvösség megőrzéséhez.
Az Írásról, Törvényről pedig minden városban szerezhetnek információt a zsinagógák tagjaitól, zsidó-keresztény testvéreiktől. (bűnismeret, hitépítés, stb.)
Apcs. 15. 19 Azokáért én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közül térnek meg az Istenhez; 20 Hanem írjuk meg nekik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitől, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértől. 21 Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetői, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton olvassák.
Miért nem készült legalább egy kivonat a Törvény erkölcsi elvárásaiból, hogy tisztábbak lehessenek a „gój”-hívők?
Apcs.15. 28 Mert tetszék a Szent Léleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül
Pál a következő évben írja meg a galatáknak címzett levelét. Kijelentéseinek szilárdsága mellé az apostolok egyetértésének biztonsága is járul, a sorok írása közben.
A Jeruzsálemi gyülekezet tagjai, vezetői hittek Jézusban, de buzgón áldoztak, tisztultak, megtartották a törvény előírásait is egészen a Templom lerombolásáig, amikor ez gyakorlatilag is lehetetlenné vált.
Azt gondolom, hogy a diaszpórában hitre jutott zsidók is felváltva jártak keresztények közé és a zsinagógába, de lehet, hogy inkább az utóbbiba.
Jakab személyéről pár mondat. Három Jakab nevű szereplőt említ az Újszövetség.
Az egyik az idősebb Jakab, János testvére, a Zebedeus fia, Jézus tanítványa.
Jeruzsálemben végezte ki őt I. Heródes Agrippa 41-42 ben, 10-15 évvel Jézus mennybemenetele után.
Aztán az ifjabb Jakab. Ő az Alfeus fia, tanítvány a 12-ből. Nem sokat beszél róla az írás, valószínű, hogy a jeruzsálemi gyülekezet egyik elöljárója lehetett.
A harmadik Jakab Jézus testvére, akit Júdeában „igaz” Jakabként ismertek erkölcsi szigorúsága, törvény iránti buzgalma miatt. Ő a Feltámadás előtt nem volt Jézus tanítványa. Péter, amikor az idősebb Jakab kivégzése után elhagyta Jeruzsálemet, neki, Jézus testvérének úgy üzen, mint aki már a jeruzsálemi gyülekezet vezetője.
Az első zsinaton ő mondja ki a határozatot is jelentő végső szavakat.
(Mária örök szüzességének dogmája miatt, a katolikus teológia igyekszik összemosni őt az ifjabb Jakab személyével, hiszen e felfogás szerint nem lehettek Jézusnak testvérei. Ők azt mondják, nincs három Jakab.)
A jeruzsálemi pásztort, vezetőt, az „igaz” Jakabot 62-ben Annás főpap végeztette ki törvényszegés vádjával.
Kis lépésekben szeretnék haladni a téma fontossága miatt.
A következő részben a jeruzsálemi keresztény közeg gondolkodásmódját vizsgálnám meg. Azét a közegét, ahonnan az újonnan alapított pogány gyülekezetekbe tanítók érkeztek, majd a Templom és Jeruzsálem elbukása után pedig sok helyen le is telepedtek.