A Galáciában leleplezett igézet 2.

Miért olyan erős a gyülekezetek történetében a törvénykezéshez való ragaszkodás a hitből való igazzá válás egyértelmű kijelentése ellenére?
Ez a kérdés.

Azt a közeget szeretném kicsit jobban meglátni és láttatni, ahonnan Ázsia provincia pogány hátterű gyülekezeteihez érkező zsidó keresztények jöttek. Később más gyülekezetekben is feltűntek. 
Célom, jobban megérteni ebből, miért vívtak ádáz harcot Pál, és a kegyelem hirdetése ellen?
Miért is ragaszkodtak/ragaszkodnak tömegek és tekintélyes, képzett, Krisztusban hívők vezetők is a törvényhez, egyéb szabályokhoz, erkölcsi elvekhez, mint a megigazulás megtartásának feltételeihez?
 Miért nem tudtak örülni a világos és egyszerű ajándéknak, miért érveltek a törvény megtartásának szüksége mellett, áttételesen azért küzdve, hogy átkozottak, bűntudatosak és állandó sziszifuszi küzdelemre, munkára ítéltek lehessenek ők és a hívők is?
(Már többször leírtam, nemrég el is mondtam, hogy a bűnről a kegyelem mozgalomnak nincs más látása, mint az általánosan elfogadott: rossz, gonosz, ember és Isten ellensége. El kell hagyni. A válasz a hogyanra más, mint a tradicionális: https://www.facebook.com/groups/162002094462249/permalink/599178867411234)
 
A jeruzsálemi keresztény közeg további megértéséhez nézzük meg Pál utolsó útját Jeruzsálembe.
A világosabb kép miatt szükségesnek látok idézni és értelmezni néhány, levelekből származó verset, és utalni a történet néhány aktuális üzenetére is.
Körülbelül Krisztus után 58-59-ben járunk, tehát a Római levél megírásának az idejében.
Az Apostolok cselekedeteinek 21. része tartalmazza ezt a történetet. Pál apostollal a Cselekedetek írója, Lukács is együtt utazik, így a bibliai szöveg igazságához még egy emberi szemtanú hitelessége is járul.
Tíruszban, útban Jeruzsálem felé, az ottani testvérek családostul kísérték Pált és kérték, mondták neki, hogy ne menjen Jeruzsálembe, mert ott veszedelem várja. 4.v.sz.
Cézáreában egy próféta, Agabus, szintén hasonló üzenetet fogalmazott meg a Szent Szellem által.
Pál övét fogta, mondván, hogy az öv gazdáját Jeruzsálemben megkötözik és a pogányok kezébe adják. 11. v.sz.
Ő már nem tesz hozzá semmilyen tanácsot, emberi konzekvenciát. Nem mondja, hogy „ne menj fel!”, azt se mondja, hogy „ennek ellenére menjél!” Pálnak csak a Szellem üzenetét adja át.
(Megszívlelendő lecke ez minden újszövetségi igehirdetőnek, szolgálónak. Nem kell a Szent Szellemtől kapott üzenetből emberi tanulságot levonni, nem kell értelmezni se részletesen, nagyon különösen nem érdekek szerint csavargatni, programot, akciótervet készíteni a hallgatóság számára, vulgarizálni, szájba rágni az „ezt csináld, azt ne csináld!” szintjéig. A hallgatóságban is ott van a Szellem, aki maga akarja személyessé tenni és aktualizálni a „message”-t.
Csak elmondani kell, amit üzen a Szellem. Nem a szolgáló. A Szellem.
Különösen így van ez az evangélium borzasztóan egyszerű üzenetével.
Egy másik érdekes dolog, ami szintén mutatja a kijelentés építkezését, hogy már a tíruszi, egyszerű tesók is a Biblia szerint a Szent Szellemtől szóltak, amikor féltették Pált és nem akarták Jeruzsálembe engedni. Agabus is a Szent Szellemtől szólta tisztábban, kevesebb emberi hordalékot tartalmazóan ugyanazt az üzenetet és Pál is a Szent Szellemtől döntött, amikor tudva mindezeket, mégis elindult. Mert tudta, amit a tíruszi testvérek, azt is, amit Agabus, de ennél többet is, amit ő még külön ezekhez kapott, nevezetesen hogy mégis menjen, ez Isten tökéletes akarata. Ugyanaz a kijelentés nála volt a legtisztább.
Ez egy modell is számunkra. Így áll össze a Szellem vezetésének puzzle-képe.)

A tíruszi testvérek valószínűleg ismerték hírből, tapasztalatból is a jeruzsálemi keresztény és zsidó közeget és tudták, hogy miként beszélnek ott Pálról, milyen indulatok vannak ellene.
Ezért is féltették annyira.

Megérkezik Pál Jeruzsálembe. Örömmel fogadják a testvérek, Jakab és a vezetők is örülnek, hogy milyen nagy dolgokat tett Jézus Pál szolgálata által a nemzetek között. A jeruzsálemi gyülekezet presbiterei és Jakab, az örvendezés mellett azt is hozzáteszik, hogy milyen sok ezer hívő van itt Jeruzsálemben és mind „zelótái”, rajongói Mózes törvényének te meg Pál, úgy halljuk, hogy még a zsidóknak is azt prédikálod, hogy nem olyan fontos a törvény megtartása és a körülmetélkedés a Krisztus elfogadása után.

Apcs 21. mondának neki: 20 Látod, atyámfia, mely sok ezren vannak zsidók, kik hívőkké lettek; és mindnyájan buzognak a törvény mellett:  21  Felőled pedig azt hallották, hogy te mindazokat a zsidókat, kik a pogányok között vannak, Mózestől való elszakadásra tanítod, azt mondván, hogy ne metéljék körül fiaikat, se a [zsidó] szokások szerint ne járjanak.   22  Micsoda annak okáért? Mindenesetre össze kell gyülekezni a sokaságnak; mert meghallják, hogy ide jöttél. 

Talán nem is nagyon hitték, hogy Pál ilyet merészel prédikálni, pedig az ezekben a hónapokban született Róma-levél második részében nyilvánvalóan kijelenti, hogy mi az igazi körülmetélés.

Róm. 2. 29.  Hanem az a zsidó, aki belsőképpen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése [az igazi körülmetélkedés]; amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van.

Emellett a Galata-levélben már évekkel ezelőtt megírta, hogy ha körülmetélkedéstől és a törvény parancsolatainak megtartásáról várja valaki az igazságot, a megigazulást, és az üdvösséget, akkor a kegyelemből kiesett és a Krisztus neki semmit nem használ.

Gal 5. 3.  Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, aki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani.   4  Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek.  

Tehát tudta ezt, biztosan mondta is, de ismereteim szerint Pál sehol nem írta meg a zsidóknak, hogy nem kell körülmetélkedniük, vagy a törvényt megtartaniuk. Ám a Zsidó levél szerzője azt egyértelműen bűnnek minősíti, ha ettől várják az üdvösséget. Sőt a Krisztus vére megtaposásának, a Kegyelem Szelleme bántalmazásának mondja, amikor valaki Jézus megismerése után a törvény rituális rendeleteinek megtartásába, állatáldozatokba veti a bizalmát. A Zsidó levél rettegett versei ugyanis erre vonatkoznak, nem erkölcsi bűnökre. Azért, mert Krisztus örökkévaló főpapsága és egyszeri, mindenre és mindenki számára elégséges, tökéletes és végleges véráldozatának bemutatása, feltárása után beszél az emberi, ároni papságról és a tökéletlen örökké ismételődő állatáldozatokról, majd ezek összefüggésében mondja:

Zsid. 10.  26  Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat,   27  Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, amely megemészti az ellenszegülőket.   28  Aki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanúbizonyságra irgalom nélkül meghal;   29  Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Lelkét bántalmazza?

A vétek, amiről ír, az, hogy a Krisztus főpapságának és áldozatának megismerése után valaki visszalép a hittől, az ároni papságba és az állatáldozatokba vetett bizalomhoz. A cselekedetekkel történő kiérdemléshez. Ekkor már ilyesféle gondolatok kijelentések fogalmazódhattak meg Pálban, olyanok, melyek a Róma-levél egy részét és a Zsidó-levelet ihlették, akár Pál írta, akár más az utóbbit.

A vének mindenesetre azt tanácsolják: Látványosan mutassa meg, hogy megtartja a törvényt és a törvény rituális rendelkezéseit
Pál engedelmeskedik a demonstratív rituális engedelmességre biztató tanácsnak.
Nem tudom pontosan, miért? Támogat egy nazireusi fogadalmat is anyagilag, de maga is részt vesz a rituális tisztulási szertartásokon. A tanács a konfliktus elkerülésének szándékából született. (21.-27. v.sz.)
Mint ugyanis, Jakab és a vének elmondták, a zsidók (zsidó keresztények is?) megtudták Pál érkezését, és biztos, hogy dühös gyűlést fognak szervezni, felvonulnak, tüntetni fognak Pál ellen.
Ilyen híre volt Jeruzsálemben a kegyelem evangéliuma hirdetőjének.
 
A „galáciai igézés” nemcsak az üzenetről, de az azt hirdető személyről is sötét látást ad a befolyása alatt levőknek.
 
Hozzáteszem, talán senki a Jeruzsálemi gyülekezetből nem hallotta Pált beszélni a pogányok között vagy csak néhányan.
Egy másik fontos tény, hogy nem volt írott Újszövetség. A jeruzsálemieket sem lehet hibáztatni, hogy próbálkoztak a lehetetlennel: a hit általi megigazulást és a cselekedetekben való bízvást összeegyeztetni.
A korszakban a Pálnak adott kijelentés világossága a törvény és kegyelem kérdésében, az átlagos zsidó-keresztényéhez képest olyan lehetett, mint a reflektor fénye az elemlámpáéhoz.
A pogányoknak pedig se a törvényről se a kegyelemről nem volt bibliai képük a hitre jutásukig. (Ezért is olyan pofonegyszerű és bombasztikusan jó hír az evangélium, hogy mi, a nem zsidók is beférjünk az üdvösség kapuján.:-) A zsidó hátterű hívők Júdeában, egészen 70-ig, a Templom lerombolásáig próbálták ezt: két lovon ülni egy fenékkel.
Különösen Ázsiából származó zsidók voltak gyilkos indulattal Pál iránt. A rossz előérzet beigazolódott, ezek fellázították a többieket, megvádolták Pált, hogy rituálisan tisztátalanná tette a Templomot, meg akarták ölni, meg akarták lincselni.(27.-40.v.sz.)
Nincs említés az Apcsel.-ben hogy a testvérek vagy vezetők kiálltak volna Pál mellett.
A rómaiak mentették ki a lincselő tömeg közül. Ekkor Pál beszélni kezd.
A sokaság még azt is végighallgatja, hogyan jelent meg neki Jézus és mit beszélt vele, de amikor a küldetését idézi Pál, miszerint a feltámadott Jézus azt mondta neki, hogy a pogányokhoz küldi szolgálni, nos, itt elfogyott a türelem. Ordítozni kezdtek, meg akarták azonnal ölni. Katonaságnak kellett megvédenie. Ezután következik Szanhedrin előtt való kihallgatása, ahol ügyesen megosztja a szadduceusokat és farizeusokat, de védőbeszéde után negyvenen átok alatt esküsznek meg, hogy addig nem esznek, amíg Pált meg nem ölik. Az összeesküvést elárulja valaki Pálnak és római elöljáró az információ birtokában titkon Cézáreába, a tiszttartóhoz kísérteti. (22. fej.)
Jakabék „kiegyensúlyozó, bölcs tanácsa” majdnem azonnali halálát okozta Pálnak és egy zsidót sem nyert meg Pál az ügynek kompromisszumával. Rossz gyümölcsöt termett a megalkuvás, úgy látom. Nem lehet keverni a törvényt a hit általi, kegyelemből való megigazulással. Próbálta Pál is. Nem megy. A kevert evangélium más evangélium, nem a boldog Istené.
Bár az is tény, hogy Pált az események vitték tovább küldetésében Róma felé.

A közeg tehát, ahonnan az igézés Galáciába és a pogány-keresztény gyülekezetekhez kiindult, ez.
Ha érthető is miért alakult ilyenné, mégis nekem valahol megrázó elgondolni, hogy több tízezer keresztény, köztük a pásztor és a presbiterek újjászületett szívvel, Jézus áldozatába vetett hittel ott nyüzsögnek naponta a Templom körül állatáldozatokat, stb. végezve. Megmaradhat-e vajon épségben bennük a hit?
Felkavaró az indulat is, ami a kegyelem evangéliumának hirdetőjével szemben fortyogott a törvény (reményeim szerint nem keresztény) híveiben.