Evangélium,  Gyógyulás,  Gyülekezet, közösség,  Hitéleti írások,  Törvény és törvénykezés

Arcképvázlat a Képmutatóról.

Az alábbi írásom nem konkrét személyekről szól. Minden emberben ott él a hajlam a képmutatásra. Egyeseknél ez kifejlődik, másokban a kegyelem korlátozza. Jézussal való személyes kapcsolat tud őszintévé és hibáinkkal szemben is bátrakká tenni, mert mindig nyugalmat ad az Ő elfogadása irántunk. Ha őszinték vagyunk felé, az Ő tökéletessége a mi tökéletességünkké lesz. Ez a kegyelem.

                                          Arcképvázlat a Képmutatóról.

Megveti a kételkedést, a bizonytalanságot még a keresést is.
Lenézi a kételkedőt, a bizonytalant. Ő az erős a tévedhetetlen.
Nem vacillál, nem érez együtt. Ő tudja a tutit. A törvényből, a szabályokból, az elméjében erődöt alkotó tanításokból, tekintélyek szavaiból.  
Nem kérdezi Istent sem. Minek is? Ismeri az Úr véleményét.
Hát kinyilatkoztat. Az okokra, a felelősökre, a hibákra, bűnökre mutat.
Keze, vádolóan kinyújtott ujja rezzenéstelen. Ránézésre hite sziklaszilárd.

Valójában az sem biztos, hogy van hite. De remekül eljátssza a nagy hívőt. Rengeteg dolgot tesz, embereket von be, irányít, úgy tűnik, szeretetből cselekszik fontos dolgokat, szolgálva Istent. Valójában nincs benne szeretet, csak jól eljátssza, hogy van. De mekkora!
Az erkölcsi, a közösségi tisztaság, a tisztaság bajnoka ő. Fellép, elítél, kimond, és leleplez. Valójában nem a tisztaság fontos számára, hanem hogy őt feddhetetlennek, a morál hősének lássák.
Belül azonban emberektől a való félelem, önzés és becsvágy a hajtóerő.
Ő a hipokrita. A képmutató.
A szerepjátszás a pózolás nem mutatja meg a lényeget.
A lényeg, a legmélyebben rejtőző titok, ami a hipokritát azzá teszi ami, majd klónozza is, az a kemény szív.
A kőkemény szív. Nem ez tette képmutatóvá, de a szív helyére került kődarab hajtja, ad neki identitást és követőket is.
Mitől válik ilyenné a szív?
Szerepet játszik az félelem a megalkuvás, a csoport-nyomása. Ám a félénk, alkalmazkodó, opportunista képmutató nem annyira veszélyes. Még talán megváltozni is képes.
A „nagyágyú hipokritát” nem aggódás és fóbia hozza létre.
Őt meg nem zabolázott, parttalan becsvágya, a nagyság, a hatalom, a népszerűség jónak látott, és ezért felnövekedni hagyott akarása indította el, és vezeti a szív megkövülésének útján.
Egyházi körökben ez a személyiség szabályokkal, törvényekkel veszi körül magát. Vezetőként biztonságát a törvények és a fizikailag mérhető (létszám, pénz, intézmények, kapcsolatok) teljesítmény adják és hamarosan Jézust aktuálisan üldöző, kirekesztő, megfeszíteni vágyó, kifejlett, érett farizeussá válhat.
Szövetségben a politikai hatalommal a pénz, és a piszkos munka elvégeztetése miatt.

A hajlam mellett a képmutatásnak magas szintű tanfolyama is van.
A kőszív meg úgy alakul ki, hogy kezdetektől rossz szemlélettel viszonyulunk a kőtáblákhoz és nem vagyunk hajlandóak ezen változtatni. Úgy nézünk rájuk, mintha azokból jönne az élet és így a szívünk átlényegül.
Természetünk a kő természete, szívünk anyaga a kő anyaga lesz.
A bajok forrását, betegségek sikertelenségek okait az erkölcsi világban, a szabályok megszegésében, bűnök elkövetésében látja a képmutató, és ahogy bogarássza a parancsolatok és a bűn világát, ablaktalan, kijárat nélküli tömlöcbe zárja magát.
Világában a konkrét bűn és a törvény mindenre magyarázat.
A bűn akkorára nő szemében, hogy eltakarja előle az embert, a testvérét, feleségét, férjét, tulajdon gyermekét.
Bűnt és bűnöst lát a bajok, gondok mögött. Egy üzenete van csak.
De az azonnali.
„Hagyd abba! Bánd meg! Valld meg! Esedezz, hátha… de szégyelld magad!”
Kiveszett belőle az empátia, a részvét, a kegyelem, az irgalom, a szeretet képessége.
A tisztaság, az elért eredmények védelmében új és új szabályokat hoz.
Isten törvénye köré kerítést, az Újszövetségből jézusi kőtáblát csinál.
Ő maga szabja meg az ingyenes kegyelem árát.
Határokat szab a határok nélkül áradni kész kegyelemnek.
Maga kreálta szabályait, törvényeit fontosabbnak látja az Isten beszédénél és az embernél is. Ezért irgalom és a vizsgálat nélkül hoz ítéletet, döntéseket emberekről.
Ha nincs szervezeti hatalma a szívében csak, ha viszont van, akkor emberek, családok sorsát meghatározó módon.

Jézus nagyon óvta az övéit a képmutatásról a farizeusok kovászától.
Azt látjuk azonban, hogy mégiscsak belekeveredett az új szövetség tésztájába is.  Az egyház teknőjében századok során olyan hatalmas masszává dagadt, amelynek gyakran már semmi köze az utolsó vacsora kovásztalan lepényének alapanyagához.
Jézust a képmutató vezetők üldözték, ők ítélték halálra. Fájdalmas belegondolni, hogy a Mózes törvényének folyamatos tanulmányozóinál magasabb erkölcsi szinten állt az a római helytartó, akinek a lelke semmivel sem lehetett különb egy átlagos római zsoldosénál. Csak rangban volt több.
Pilátus többször is kimondta, hogy Jézus ártatlan és igaz.
A júdeai vallási elit azonban, érdekeihez keresve igazolást a törvényből, koncepciós perben halálra méltónak ítélte. Törvénytelen vizsgálattal, hamis tanúkkal operálva. Megtagadva eljárásukkal bálványukat, a Mózes törvényét is.
Jézusnál volt egy látszat-vizsgálat.
Némely gyülekezetben már ennyit sem adnak a látszatra. Súlyos erkölcsi bűnökben élő, nem hívő személyek néha ma is magasabb erkölcsi szinten
állnak ítélet-alkotás terén, mint Isten hivatalos, képmutató szolgái.
Mert ezek a bűnös „nem hívők”, nem erőszakolták meg önnön lelkiismeretüket, így ha hibásan is, de működik bennük.
Már földi szolgálata alatt is üldözték, figyelték, igyekeztek tönkretenni Jézust, akihez a bűnös emberek úgy vonzódtak, mint méhek a mézhez.
Jézus soha nem utasította el őket.
A törvény őrei is ismerték, figyelték, jegyzetelték Jézus tanításait, de önigazultságukban nem értették, nem is akarták megérteni a kegyelmet.
A világ bolondjai, paráznák, vámszedők, bűnösök, akik tudták is magukról ezt, pedig rohantak a kegyelemért Jézushoz.
A képmutatók a törvényen keresztül nézték a kegyelem emberét, és ettől még keményebb lett a szívük. Jézus Isten kegyelmén keresztül nézte a bűnöst és a törvényt, ezért lágy maradt a szíve.
A kőtábla és a bűnök nézése kőszívet, az evangélium szemlélése lágy, hússzívet hoz létre ma is.
Most, nemzedékünkben újra valóságosabban megmutatkozik Jézus, és az ő kegyelmének evangéliuma.
Így hát, ma is vannak, akik meg akarják feszíteni ezt a kegyelmes Jézust és elhallgattatni az Ő evangéliumát.

A képmutatás módszere is ugyanaz az evangéliummal szemben.
Először besározzák a kegyelem evangéliumának hirdetőit, ahogy Jézust is. Róla állandó, „eposzi jelzőként” azt mondták: „Jézus, a részegesek, paráznák, bűnösök barátja, a falánk, részeges ember.”
Így beszéltek róla egymás között és közösségeikben. Jól el is hitték. Sajnos másokkal is elhitették.
Ma is van jó pár ilyen „epitheton ornans” a kegyelem-prédikátorok, gyülekezetek neve mellett: „homoszexuális mozgalmak támogatója” „veszélyes, bűnnel szemben liberális” „népszerűség-hajszoló”.
(Megtisztelő egyébként, mert „nem különb a tanítvány mesterénél” és „A Te gyalázóidnak gyalázásai hullanak rám..” ) 
Ügyesen el is hiszik. Sajnos követőik is átmenetileg.

Megjegyzem, Jézus idejében az, hogy szóba állt prostituáltakkal, vámszedőkkel, nagyobb botrány volt a júdeai vallásos társadalom szemében, mint a mai társadaloméban a homoszexuálisok felé való szolgálat és befogadásuk, ha hisznek Jézusban.
Mert, ahogy a prostik Jézus mellett nem maradtak meg prostituáltnak, a részegesek részegesnek, úgy ma is megváltoznak a homoszexuálisok az Ő jelenlétében.
Nem a Kőtáblák, az Ítélethirdetés jelenlétében. Jézuséban.
Mert benne jött el a kegyelem és az igazzá válás.
Ahogy a bálványimádót, a tolvajt, a gyilkost, hit által igazzá teszi a kegyelem, úgy a homoszexuálist is. . Ha nincs a megváltozásra idejük, erejük, mint a „jobb latornak” akkor is Vele lesznek a Paradicsomban, hitük miatt.
Ezért evangélium az evangélium, és kegyelem a kegyelem.

Ma néhány közösségben a szexuális bűnök váltak a „mindenekfeletti” gonoszsággá.
Különösen a homoszexualitás. Talán azért is, mert ugyanezekben a közösségekben a törvénykezés ellenére nagy hallgatás övezi az uralkodás, elnyomás bűneit, az anyagi visszaélések bűneit, a bálványimádást, a megfélemlítést és az irgalmatlanságot, valamint azt, hogy az embernél, a hívőnél már fontosabb a szervezet a rendszer érdeke, amely egyben vezető emberek érdeke is.
Meg hát, a mai „heródesek” szimpátiáját a liberalizmus megvetésével lehet megszerezni.
A liberalizmusnak meg ugyanúgy, mint a kereszténységnek, létrejött egy képmutató, vallási rendszere, törvénykezéssel, kőszívvel, farizeusokkal, amely ugyanúgy rá akarja kényszeríteni a társadalmakra a jog útján a perverzitás elfogadását, mint a keresztény konzervativizmus az erkölcsösségét.
A végeredmény mindkét esetben elnyomás és zsarnokság.
Ezt a farizeusi liberalizmust nevezi a keresztény farizeus „Liberalizmusnak” és ütlegeli a hatalom szimpátiáját remélve.
De ahogy a keresztény farizeusságnak nincs köze az evangéliumhoz, úgy a liberális farizeusságnak sincs köze a klasszikus liberalizmushoz.
Tömegek hiszik mégis mindkét torzulást az „eredetinek”.
Utálják a kereszténységet és utálják a liberalizmust.
Anélkül hogy ismernék a két eredetit.
De nem küzdhetünk a képmutató kereszténység ellen a liberális farizeusság kőtábláit lóbálva. Fordítva sem.
Hiteltelenné tesz mindkét módszer.
Továbbá, ahogy a keresztény színezetű diktatúráknak nem az evangélium az oka, úgy a társadalomban jelenlevő és néha arrogáns homoszexualitásnak sem a liberalizmus az oka.
Hanem a bűn. Az eredendő bűn.
Az meg az emberben van. Nem a liberalizmusban. 
Ahogy az erkölcs is az emberben és nem a keresztény konzervativizmusban lakik.
Nem csak a szexuális bűnök illetve homoszexualitás az, amely súlyos kárt okoz a személyiségben, kapcsolatokban és a társadalomban is.
Minden bűn ilyen.
Jézus viszont a bűnösökért jött.  Biztos, hogy szólni akar leszbikusokhoz, melegekhez. Felemelni, segíteni akarja őket hogy bűnbocsánatot, örök életet nyerjenek és megszabaduljanak bűnös életmódjukból.
Ahogy a lábát csókolgató prostituáltba nem rúgott bele, hanem felemelte, helyreállította, úgy ezekbe az emberekbe se rúgna bele, sőt, az a gyanúm, hogy direkt szolgálna is külön feléjük és nem törődne vele hogy mekkora indulatot vált ki a „Kőtábla és Kőszív Klub” tagjai körében.
(Nem lehet, hogy ezért vállalja néhány kegyelem-prédikátor a feléjük való szolgálatot, hogy ők érzik helyesen a Krisztus indulatát?)

Régi igazság az, hogy ember olyanná válik, mint amire, akire néz.
A kőtáblák nézői kőszívűekké válnak. Ha az evangéliumra és Jézusra nézünk, megtörik a szívünk, képes lesz ember-szeretetre, irgalmasságra, Isten kegyelmének közvetítésére.
Nem ülünk tovább légkondis gyülekezeti házainkban, mint Jónás a hegyen a tök árnyékában, beteges elégtételt érezve a pusztuló, vírusokkal küzdő világ, Ninive közelgő tragédiáján, hanem fogjuk, amit kaptunk, és visszük azoknak, akikhez küld az Úr.
Evangéliumot, Isten szeretetét, ennivalót és hamarosan gyógyulást és a kegyelem csodáit is.

A kegyelem evangéliumának hirdetése, védelme újra Jézust állítja a hívők és közösségek életének központjába. Így fog véget érni a képmutatás, a keményszívűség korszaka.
Ha Őrá nézünk. Ha Jézust nézzük, a szívünkben élő kép Istenről kompatibilis lesz a kegyelem evangéliumával.
Ráébredünk, hogy ez a valódi evangélium, és többé nem fenyegetésnek, nem eretnekségnek, nem bűnös prédikátorok aljas koholmányának, nem gyanús, szétválogatni való tápláléknak látjuk, hanem annak, ami.
Isten királysága jó hírének az egész emberiség számára. 

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük