Rapszódia az esőben.

Joel 2.23.
Sion fiai, ti is ujjongjatok,
    örüljetek az Örökkévalóban, Istenetekben,
mert újra esőt ad nektek
    alkalmas időben.
Hullat rátok korai esőt idejében,
    és késői esőt az első hónapban.

Rapszódia az esőben.

Esődből hívtál ide.
Álmod látomása voltam,
vártam,
Téged néztelek,
kívül az idő kapuján.
Álltam,
mindenséged zuhatagában.

Ujjaimra cseppje gördült:
Magyar vagyok.
Hajamon ezer gyöngycsepp
ragyog.

Behívtál és még itt
vagyok.
Árnyékodtól nem láttalak,
28 évet álltam,
esődre vártam. Kimosta már szemem.
Nézlek. Esik, hogy láthassalak.

Szeretlek, és akarlak jobban szeretni.
Édesapánk fiaival is álltam,
esődre vártam.
Időutazók. Szomjas időutazók.

Jóságod cseppjei,
szereteted cseppjei,
szépséged cseppjei,
sűrű cseppek,
kincshozó percek.
Az élet percei.

Esőd a ruhámmá lett.
Esőd felöltöztet.

De elvették az országomat,
elvették Apa fiait,
mohó torkú, falánk nagyok.

Visszaadni!
Az enyém! Az enyém!
Az esőmből nem adok!
Az esőmből nem adok!

Esőd a ruhám.
Ruhám, ami én vagyok.
Az esőmből nem adok!

Ujjaim is szárazak már.
Más a magyar.
Ha ő a magyar,
úgy, én magyar
nem vagyok!

Veled lettem magányos.
Elűztek. Hozzád űztek
a mohó nagyok,
zuhogó esőben futottam.

Állok kint az esőben,
Várlak bent az időben.
Ázik a haj, ázik a szív,
ázik a ma, és ázik az örökké.
Ázik az itt, és ázik a végtelen.
Az esőmet nem adom.
Minden kincsem, vagyonom.
Az esőmet nem adom.

Kitúrtak már hazámból, lelkemet
meg a fiak szobáiból, hol laktam.
Elűzték a szívemet,
megették az országomat,
elették a testvéreimet,
mohó torkú, falánk nagyok.
Az esőmből nem adok!
Az esőmből nem adok!

Állok esődben, állok esőmben,
nyitott szájjal és némán.
Esőd a ruhám.
Hajamon ezer cseppje csillog.
A szivárvány nyugalmában
várok.

Egybefolyik élet és halál,
míg az időt markolom,
és felkap a végtelen.
Széllé porlad számban a víz,
hullám legyint libbenőn,
és leheleted lelkemben,
már hárfát pendítő szél.

Énekelek.

Itt vagyok. Csak vagyok.
Fejemen ezer csepp ragyog.
örökre veled maradok.
Az esőmből nem adok.

Úgy lángol már a víz!
A tűz hullámá tornyosul,
szinte fáj, úgy feszít.
Nincs a Földön gyönyörűbb.

Zsebkendő a kezemben,
kissé náthás vagyok.
A másikkal meg leakasztom,
és zsebre teszem
a Holdat, a Napot,
és, vagy százhúsz csillagot.

Itt vagy velem, veled vagyok.
Zenét csendít a csönd. Állok.
Esőd zuhog.
Némán állok. Esőd zuhog.
Esőd zuhog,
itt vagy velem, veled vagyok.

https://youtu.be/ehCvNrcDkXY