Szépirodalmi írások

Rapszódia az esőben.

Joel 2.23.
Sion fiai, ti is ujjongjatok,

    örüljetek az Örökkévalóban, Istenetekben,
mert újra es
őt ad nektek
    alkalmas id
őben.
Hullat rátok korai es
őt idejében,
    és kés
ői esőt az első hónapban.

Rapszódia az esőben.

Esődből hívtál ide.
Álmod látomása voltam,
vártam,
Téged néztelek,
kívül az id
ő kapuján.
Álltam,
mindens
éged zuhatagában.

Ujjaimra cseppje gördült:
Magyar vagyok.
Hajamon ezer gyöngycsepp
ragyog.

Behívtál és még itt
vagyok.
Árnyékodtól nem láttalak,
28 évet álltam,
es
ődre vártam. Kimosta már szemem.
Nézlek. Esik, hogy láthassalak.

Szeretlek, és akarlak jobban szeretni.
Édesapánk fiaival is álltam,
es
ődre vártam.
Id
őutazók. Szomjas időutazók.

Jóságod cseppjei,
szereteted cseppjei,
szépséged cseppjei,
sűrű cseppek,
kincshozó percek.
Az élet percei.

Esőd a ruhámmá lett.
Esőd felöltöztet.

De elvették az országomat,
elvették Apa fiait,
mohó torkú, falánk nagyok.

Visszaadni!
Az enyém! Az enyém!
Az esőmből nem adok!
Az esőmből nem adok!

Esőd a ruhám.
Ruhám, ami én vagyok.
Az es
őmből nem adok!

Ujjaim is szárazak már.
Más a magyar.
Ha
ő a magyar,
úgy, én magyar
nem vagyok!

Veled lettem magányos.
El
űztek. Hozzád űztek
a mohó nagyok,
zuhogó es
őben futottam.

Állok kint az esőben,
Várlak bent az id
őben.
Ázik a haj, ázik a szív,
ázik a ma, és ázik az örökké.
Ázik az itt, és ázik a végtelen.
Az es
őmet nem adom.
Minden kincsem, vagyonom.
Az es
őmet nem adom.

Kitúrtak már hazámból, lelkemet
meg a fiak szobáiból, hol laktam.
El
űzték a szívemet,
megették az országomat,
elették a testvéreimet,
mohó torkú, falánk nagyok.
Az es
őmből nem adok!
Az es
őmből nem adok!

Állok esődben, állok esőmben,
nyitott szájjal és némán.
Esőd a ruhám.
Hajamon ezer cseppje csillog.
A szivárvány nyugalmában
várok.

Egybefolyik élet és halál,
míg az időt markolom,
és felkap a végtelen.
Széllé porlad számban a víz,
hullám legyint libbenőn,
és leheleted lelkemben,
már hárfát pendítő szél.

Énekelek.

Itt vagyok. Csak vagyok.
Fejemen ezer csepp ragyog.
örökre veled maradok.
Az es
őmből nem adok.

Úgy lángol már a víz!
A t
űz hullámá tornyosul,
szinte fáj, úgy feszít.
Nincs a Földön gyönyör
űbb.

Zsebkendő a kezemben,
kissé náthás vagyok.
A másikkal meg leakasztom,
és zsebre teszem
a Holdat, a Napot,
és, vagy százhúsz csillagot.

Itt vagy velem, veled vagyok.
Zenét csendít a csönd. Állok.
Esőd zuhog.
Némán állok. Esőd zuhog.
Esőd zuhog,
itt vagy velem, veled vagyok.

https://youtu.be/ehCvNrcDkXY



Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük