A házasságtörő asszony történetéhez.(Kiegészítés a régebbi írásomhoz.)

Jn 8. Jézus leguggolva írogat a porba, az emberbe, Ádámba, a földbe.
Ír a szívekbe. Új szövetséget.
Az asszony középen, egyedül. Nincs már társa, csak a félelem, a szégyen, a bűntudat állnak mellette, mint fegyőrök.
Ujjak mutatnak rá, a körülötte álló vádlók ujjai, miközben a másik kezükben a vádlói egy-egy fél téglát szorongatnak, hogy az asszony testén-arcán zúzzák szét azt, amit magukban elhazudnak, rejtegetnek: a bűnt. A bűnből született, saját, szégyellt identitásukat.

Jézus ír a porba, majd szól.
A vádlón felemelt kezek, ujjak lehanyatlanak, a kövek kiesnek a kezekből.
A vádlók eltűnnek.
Aztán Jézus odalép az asszonyhoz és szól hozzá is.
Elkullog a szégyen, el a félelem, el a bűntudat. A nőt elhagyják múltjának tettei, az emberek véleménye miatt kigyúrt, felerősödött fegyőrei, identitása. Eddig elhitte hogy ő egy olyan, egy ribanc. Mielőtt Jézus belépett a sztoriba, bele is törődött végzetébe:
“Szégyent, büntetést halált érdemel. Nem boldogságot. Szexet adhat és kaphat, de szeretetet soha nem kaphat. Őt nem lehet szeretni.”
Jézus azonban új szövetséget és új múltat is ad. Teljesen új identitást. A múltba is visszanövő, nem csak a jelenben és a jövőben megélhető új identitást, önképet.

Néha fájó, sebző, régi emlékek törnek ránk. Ránk dobva szégyent, félelmet és a bűntudatot.
“De hülye voltam! Hát, hogy tehettem?”
A felbukkanó rossz régi emlékek nyomán ekkor önmagunkat álljuk körbe. Önmagunk vádlói, bírái, hóhérai leszünk ilyenkor a lelkünkben. Egyik ujjunkkal vádlón magunkra mutatunk, a másikban egy darab kő is van, hogy önmagunkhoz vágjuk.
Ez a gyilkos, bénító szégyen működési mechanizmusa.
De Jézus, az új szövetség új identitással ajándékozott meg, amely vonatkozik a múltunkra is. Nem azok vagyunk, nem is azok voltunk és nem azok leszünk aminek láttak, mondtak bennünket, nem is azok aminek láttuk, mondtuk önmagunkat. Az emberek véleménye torz tükörképet mutatott, mi pedig csúfnak is láttuk magunkat.
A hívőként feltörő régi rossz emlékek, és néha emberek szavai e torzító tükör elé löknek oda. “Nézd csak, milyen randa vagy!”

Ez azonban hazugság. Nem az a régi identitásunk sem, amire a szégyen mutat vádlón.
Újjá lett minden, A múltban, a jelenben és a jövőben. A gondolkodásunknak ehhez az újhoz kell igazodnia. Ez van Istentől.

Ef. 1.4 Az Atya annyira szeretett bennünket, hogy Krisztusban már a világ teremtése előtt kiválasztott minket, hogy bennünket a saját népévé tegyen, akik az ő szemében szentek és tökéletesek.5.Szeretetétől indíttatva előre elhatározta, hogy Jézus Krisztus által a saját gyermekeivé fogad bennünket. Igen, ezt akarta, mert így tetszett neki.

És: 2.6.Sőt, mivel Jézus Krisztus részei vagyunk, vele együtt feltámasztott a halálból, és vele együtt a mennyei helyekre ültetett bennünket.

Azért éltünk bűnökben, mert még nem tudtuk, kik vagyunk valójában. Megtudtuk és ez eloldott a bűn kényszerétől. Mert Istenhez tartoztunk, tartozunk és fogunk tartozni örökké.
Mi hívők ezek vagyunk. Ez volt, ez, és ez lesz az identitásunk örökké.

Az asszony ezt az új identitást kapta meg a szívében, ezért mehetett el úgy, hogy többé nem kellett vétkeznie. Ő többé nem az, sőt nem is volt az, aki erkölcstelenségekben találhatta volna meg önmagát. Teljesen más. Istenhez tartozó ember. Az is volt mindig.
Most megtudta, felismerte ezt. Ezért lett szabad a bűntől, a bűn kényszerítő erejétől.