Törvény és törvénykezés

  • Evangélium,  Gyülekezet, közösség,  Hitéleti írások,  Törvény és törvénykezés

    Hova lett a boldogságotok? /A „galata-igézetről” 5./

                                                                     A „galata-igézet” a levél alapján nem erkölcsi és okkult bűnök kényszeres elkövetését jelenti, hanem távolodást, elszakítási kísérletet, az embereket a hitből való igazsággal megajándékozó, ingyen kegyelem evangéliumától- Jézus Krisztus evangéliumától. A Galata-levélben Pál nyíltan kifejezte Isten féltékeny szeretetének indulatát a magát elcsábulni engedő gyülekezet iránt. Ütésekkel felérő mondatai abból a biztonságból is eredhetnek az Isten kijelentésén túl, hogy kb. 6 évvel a jeruzsálemi zsinat után született a levél. Pál a korábban bizonytalankodó Péter, Jakab és a többi apostol támogatását is bírta az ügyben. (Apcs. 15.) A jeruzsálemi zsidó-keresztény gyülekezetből indultak el az írásokat ismerő, valószínűleg farizeusi hátterű hívők, hogy segítsék a friss pogány gyülekezeteket. Más motívumaik is lehettek. A…

  • Elvárás és ellátás,  Evangélium,  Hitéleti írások,  Törvény és törvénykezés

    Rába Zoltán: A függöny előtt és mögött – 3. rész

    Vajon mit írhat Isten a szívünkbe? Zsid 8:7 ;10-12 Mert ha az az első kifogástalan/teljesen tökéletes/hiányosság nélküli lett volna, nem kerestek volna helyet a másodiknak. (…) Mert ez az a szövetség, amelyet azon napok elmúltával kötök az Izráel házával. Ezt mondja az Úr: Törvényemet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig népemmé lesznek. Akkor senki sem tanítja többé így sem a társát, sem a testvérét: „Ismerd meg az Urat”, mert mindnyájan ismerni fognak engem kicsinytől nagyig. Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és bűneikről nem emlékezem többé. Gal 4:23-26 De a szolgálótól való test szerint született, a szabadtól való pedig az ígéret által. Ennek jelképes értelme van, mert ezek…

  • Evangélium,  Hitéleti írások,  Törvény és törvénykezés

    Rába Zoltán: A függöny előtt és mögött – 2. rész

    Habakuk és az ő táblái Gal 3:10-11 Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: Átkozott mindenki, aki nem marad meg mindazokban, amik meg vannak írva a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. Az pedig, hogy a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él. Hab 2:4 Őrhelyemre állok, megállok a bástyán, és figyelek, hogy lássam, mit szól hozzám, és én mit feleljek panaszom dolgában. Így felelt nekem az ÚR: Írd le ezt a látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen. Mert ez a látomás bizonyos időre szól, de a vége felé siet, és nem csal meg. Ha késik…

  • Evangélium,  Hitéleti írások,  Igazzá válás és kegyelem,  Törvény és törvénykezés

    Rába Zoltán: A függöny előtt és mögött 1.

    Zsid 8:7 ;10-12 Mert ha az az első kifogástalan/teljesen tökéletes/hiányosság nélküli lett volna, nem kerestek volna helyet a másodiknak. (…) Mert ez az a szövetség, amelyet azon napok elmúltával kötök az Izráel házával. Ezt mondja az Úr: Törvényemet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig népemmé lesznek. Akkor senki sem tanítja többé így sem a társát, sem a testvérét: „Ismerd meg az Urat”, mert mindnyájan ismerni fognak engem kicsinytől nagyig. Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és bűneikről nem emlékezem többé Fontos tudnunk hogy az újabb, második szövetség milyen viszonyba és közösségbe visz Istennel, milyen feltételekkel, milyen kapcsolódással és tartalommal lett megállapítva számunkra. Az Ószövetségtől egyértelműen elválasztják az újat…

  • Evangélium,  Hitéleti írások,  Igazzá válás és kegyelem,  Törvény és törvénykezés

    Megtartotta-e Pál apostol a törvényt? Pál vs. Jakab pásztorék törvény-felfogása.

    (A Galata-igézetröl 3.rész) Az Apcsel. leírásából megtudtuk, hogy a huszon-egynéhány éves jeruzsálemi gyülekezet nagy létszámú volt, (ami nem jelenti, hogy rendszeresen tartottak is több ezres összejöveteleket) hittek is Krisztusban, mint Üdvözítőben, de ragaszkodtak a törvény cselekedeteihez is. A törvény haragot nemz, a testi természetet energizálja és látjuk is hogy Pál megítélése esetében ez erősebb volt, mint a testvéri szolidaritás vagy önfeláldozás krisztusi elvárása. A felekezeti gőg, elitizmus, kirekesztés sohasem a kegyelem terméke, hanem mindig a szabályoké, elvárásoké. Számomra kicsit ismerős a kép: Egy kevert evangéliumot tanító, az állandó elvárások és teljesítményi követelmények miatt fogyatkozó szabadságban élő, testi gondolatokkal, indulatokkal is küszködő óriás-gyülekezet volt Jeruzsálemben. Bár valószínű, hogy ott a közösségi…

  • Evangélium,  Gyülekezet, közösség,  Hitéleti írások,  Törvény és törvénykezés

    A Galáciában leleplezett igézet 2.

    Miért olyan erős a gyülekezetek történetében a törvénykezéshez való ragaszkodás a hitből való igazzá válás egyértelmű kijelentése ellenére? Ez a kérdés. Azt a közeget szeretném kicsit jobban meglátni és láttatni, ahonnan Ázsia provincia pogány hátterű gyülekezeteihez érkező zsidó keresztények jöttek. Később más gyülekezetekben is feltűntek.  Célom, jobban megérteni ebből, miért vívtak ádáz harcot Pál, és a kegyelem hirdetése ellen?Miért is ragaszkodtak/ragaszkodnak tömegek és tekintélyes, képzett, Krisztusban hívők vezetők is a törvényhez, egyéb szabályokhoz, erkölcsi elvekhez, mint a megigazulás megtartásának feltételeihez? Miért nem tudtak örülni a világos és egyszerű ajándéknak, miért érveltek a törvény megtartásának szüksége mellett, áttételesen azért küzdve, hogy átkozottak, bűntudatosak és állandó sziszifuszi küzdelemre, munkára ítéltek lehessenek ők és…

  • Evangélium,  Hitéleti írások,  Törvény és törvénykezés

    A Galáciában leleplezett igézésről. 1.

    Gal. 3.1  Óh balgatag galáciabeliek, kicsoda igézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, [mintha] ti köztetek feszíttetett [volna] meg?   2  Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-e a Lelket, avagy a hit hallásából?   3  Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?   4  Annyit szenvedtetek hiába? ha ugyan hiába.   5  Annak okáért, aki a Lelket szolgáltatja néktek, és hatalmas dolgokat művel bennetek, a törvény cselekedeteiből, vagy a hit hallásából [cselekeszi-e]?  Az  „igézett” Szóval fordított görög kifejezés a „baszkainó”. Jelentése megront, megigéz, irigykedik. Ez utóbbi feltárja ennek a gonosz tevékenységnek a fő okát hajtó erejét, ami…

  • Evangélium,  Hitéleti írások,  Törvény és törvénykezés

    Örülni a jónak.

    Mi hívők, gyakran sötét szemüvegen át nézünk dolgokat. A lencse a hibákat óriásivá nagyítja, a jókat, szépeket pedig elhomályosítja. A keresztény minták az okai ennek a torz látásnak. Sok közösségben körüludvarolják, a még nem hívőt, szeretik, kedvesek vele, de amikor megtér, gyorsan elé teszik az ijesztően nehéz feltételeket.Michael Phelps 50 másodpercen belül tud úszni 100 méteren. Bejön, beugrik a vízbe, úszik, kiugrik a medencéből, mindenki tapsol. Fantasztikus. Bemész az uszodába, odalép hozzád egy edző és közli, hogy kapsz egy is időt, de neked is hoznod kell ezt a szintet, akkor lehet szó csak áldásról, vagy ha nem, akkor súlyos büntetést kapsz. Az edzőkről el is hittük, hogy ők is képesek…

  • "Hiperkegyelem",  Bűn, bűntudat, kárhoztatás,  Hitéleti írások,  Szégyen és félelem,  Szentség, megszentelődés,  Törvény és törvénykezés

    Megint az az igazságtalan és természetellenes kegyelem. 2. rész: Új gondolkodásmód.

    Szeretném érthetőbbé tenni a szándékoltan meghökkentő címet.Igazságtalan a kegyelem – írtam. Miért?Igazságtalan abban az értelemben, hogy egy magasabb igazságot jelenít meg, ami ellentétes a jelenlegi bűnös világot, emberi viszonyokat működésben tartó igazsággal, igazságossággal. Az életet, a viszonylagos földi boldogságot lehetetlenné tevő, feldúló, bűnöket megbüntető és azoktól elrettentő büntetési rendszerek, illetve a teljesítmény, tehetség általi érvényesülés, jutalmazás rendszereitől is idegen a kegyelem. A bűnöst gyakran büntetlenül hagyja, a jutalmat nem képesség, teljesítmény alapján osztja. A kegyelem gyakorlati alkalmazása a bűn és halál jelenléte miatt jelenleg működésképtelenné tenné a társadalmat és a gazdaságot. Elszabadulna a bűnözés, tönkremennének a cégek. Törvény kell, és üzleti logika. Kapja meg mindenki, amit érdemel. A bűnös az…

  • Evangélium,  Hitéleti írások,  Törvény és törvénykezés

    Jónás és a babiloni bálna.

    Egy ébredési mozgalomban létrejött közösség felekezetté válása belül kezdődik, a fejekben, amikor a tanítások, tekintélyes emberektől származó látások, megmerevedő igeértelmezések olyan mély medreket, keréknyomokat vájnak ki az elmékben, amelyekből szinte csak sokk hatására mozdul ki a hívők gondolkodása. A régi erődrendszer bizonyos részeinek lebontása után a kiépített, nem új, csak felújított erődítmény a fejekben megszilárdul és minden szokatlant, újszerűt igyekszik kívül tartani. Meggyorsítja a „tömlő” elöregedését, ha van rendszer, intézményi, szervezeti struktúra, hierarchia, kvázi klérus. Különösen az ébredés utáni második generáció veszélyeztetett a felekezeti gondolkodástól, mert az első generáció, ha fogja is anyagilag, és a rendszerben elfoglalt pozíciójánál fogva a kialakult struktúrának, e generáció tagjai mégis érzik lelkükben, hogy nem…