Megvan az Isten népének a szombatja 3.

Az előző két részben két szombati gyógyulást néztünk meg: a születésétől fogva vak és a meggörnyedt nő gyógyulását. Ezek két magatartást példáztak, amelyek nem engedik be a hívőket a szombatba: az egyik az, hogy nem látják a valóságot, Jézust, az evangéliumot, a másik pedig az, hogy az ádámi természetet, illetve annak maradványait tanulmányozzák. Jézus azonban mindkét embert meggyógyította, mégpedig szombat napon, így levette róluk a sátán terhét, hogy valóban élvezni tudják a nyugalmat. Így nyitja meg az egyház, a benne levő hívők szemét is a valóságra és egyenesíti ki őket, hogy fel tudjanak nézni az égre és meglássák szerető Apjukat.

Most nézzük meg a harmadik szombat napi-gyógyítást.

Máté 12:7-14 (RÚF 2014)
„Ha pedig értenétek, mit jelent ez: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot”, nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek. Mert az Emberfia ura a szombatnak. Onnan eltávozva bement a zsinagógájukba, ahol volt egy sorvadt kezű ember. Azért, hogy vádat emeljenek ellene, megkérdezték Jézustól: Szabad-e szombaton gyógyítani? Ő pedig ezt mondta nekik: Ki az közületek, akinek ha egyetlen juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? Mennyivel többet ér az ember a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton. Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Ő kinyújtotta, és az újra olyan egészséges lett, mint a másik. A farizeusok pedig kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele.”

Ez profetikus kép az egyházra vonatkozóan. Az egyház keze sorvadt, egészen addig, amíg be nem megy a szombatba, a pihenésbe. A sorvadt kezével nem tud cselekedni, nem tudja azokat a csodákat tenni, amiket Jézus tett. Jézus azt mondta, hogy aki hisz benne, az is meg fogja tenni azokat a tetteket, amiket ő tett, sőt még nagyobbakat is, mert ő az Atyához megy (János 14:12). Úgy tűnik, hogy ahogyan az akkori farizeusokat sem zavarta, hogy a sorvadt kezű ember nem tud megtenni egy csomó dolgot, úgy a modern farizeusokat sem zavarja az egyház félig béna volta. Az egyház nem teljesen béna, néha vannak gyógyulások, emberek veszik a Szent Szellemet kézrátétel által, sokan szabadulnak ki függőségekből. De nem látjuk a betegek tömeges gyógyulását, a halottak feltámadását, a tömeges megtéréseket.

A sorvadt kezű egyház pótcselekvésekbe menekül, amik egyrészt elfedik, hogy csak a fél keze működik rendesen, másrészt ezek által próbálja kierőszakolni a csodákat és jeleket. Liturgiát alakítanak ki, evangelizációkat tartanak, ahol jobbára csak a gyülekezet tagjai vannak jelen, hogy támogassák azt (Pál és Barnabás ketten evangelizáltak, mégis megtért egy csomó ember), koncerteket adnak, nagy médiajelenléttel kiosztanak 140 adag gulyást, elmennek koszorúzni a városi vezetőkkel, iskolákat üzemeltetnek, újságot adnak ki, politizálnak. Azt mondják, hogy fontos beágyazódni a társadalomba, ezért részt vesznek a helyi önkormányzati rendezvényeken, ahol polgármesterekkel pózolnak a gyülekezeti vezetők. Belül eközben kurkásszák magukat az emberek, keresik az átkok jelenlétét, próbálják megfeszíteni az óembert (aki Jézussal együtt meghalt és el is lett temetve!), törik az átkokat, ezerrel nyomják a szellemi harcot.
Mindez azt az érzetet kelti a gyülekezet tagjaiban, hogy hatalmas mértékben zajlik Isten munkája. Eközben nem látják, hogy az egyik kezükben elhaltak az idegek, az izmok elsorvadtak, és valójában pénzért, anyagi előnyökért és a világi hatalom védelméért koldulnak.
Jézus pedig szól: Nyújtsd ki a kezedet!
Ha kinyújtaná az egyház a kezét, belépne a szombat nyugalmába, és azokat a dolgokat tenné erőfeszítés nélkül, amiket Jézus tett, sőt nagyobbakat is. Igen ám, de akkor le kellene mondani az anyagi előnyökről és a világi hatalom védelméről is. A testi gondolkodás szerint ott állna a védtelen egyház kiszolgáltatva a farizeusok haragjának és üldözésének.

A gyógyítás előtt azt mondja Jézus a farizeusoknak, hogy ha értenék, hogy mit jelent az, hogy irgalmat akar és nem áldozatot, akkor nem ítélnék el az ártatlanokat. Itt Jézus Hóseás prófétát idézi:

Hós 6:6 (RÚF 2014)
„Mert szeretetet kívánok és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égő áldozatot.”

Az eredeti héber szó, amit a magyar szeretetnek fordít, a görög Septuaginta fordítás pedig irgalomként ad vissza, a heszed, ami kegyelmet jelent. A farizeusok számára fontosabb a szabályok betartása, Jézus számára fontosabb a kegyelem. A farizeusok emberi rendeléseket akarnak betartatni a hívőkkel, akik pedig nem tartják be, azokat kárhoztatják. Jézus azonban azt mondja, hogy ő inkább kegyelmet akar és nem áldozatot; neki fontosabb az Isten ismerete, mint az égő áldozat. Figyeljük meg, hogy a fenti igében az Isten kegyelme és ismerete van egy oldalra állítva. Ma amikor Istent meg akarjuk ismerni, akkor elsősorban az ő kegyelmét ismerjük meg. Mi Isten kegyelme? Az kiderül a sorvadt kezű meggyógyításából. Jézus egy megdöbbentő hasonlatot mond: „Ki az közületek, akinek ha egyetlen juha van…? Jézus úgy tekintett erre a sorvadt kezű emberre, mintha csak ő lenne az egyetlen juha, mintha senki más nem lenne. Ha valakinek van tízezer juha és egy beleesett a gödörbe, akkor azt még talán otthagyja egy vallásos szabály betartása miatt. De ha csak egyetlen juha van, akkor biztosan nem. Jézus pedig úgy tekint a benne bízó emberre, mintha senki más nem lenne csak ő. Ez Jézus kegyelme.