Pál apostol és az evangélium.

Galata-igézet 7.

A most következő írás valamivel hosszabb a szokásosnál.
Az elejére tettem több és teljesebben is idézett igehelyet, majd néhány mondatos megállapítás következik az újabb igék előtt.
A végén igyekszem Pál személyiségéről, felkészítéséről és szolgálatáról megismert bibliai információkat összegezni.

Gal. 1. 11. Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangélium, melyet én hirdettem, nem ember szerint való;   12  Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által.   13  Mert hallottátok, mint forgolódtam én egykor a zsidóságban, hogy én felette igen háborgattam az Isten anyaszentegyházát, és pusztítottam azt.   14  És felülmúltam a zsidóságban nemzetembeli sok kortársamat, szerfelett rajongván atyai hagyományaimért.   15  De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által,   16  Hogy kijelentse az ő Fiát én bennem, hogy hirdessem őt a pogányok között: azonnal nem tanácskoztam testtel és vérrel,   17  Sem nem mentem Jeruzsálembe az előttem való apostolokhoz, hanem elmentem Arábiába, és ismét visszatértem Damaszkuszba.   18  Azután három esztendő múlva fölmentem Jeruzsálembe, hogy Pétert meglátogassam, és nála maradtam tizenöt napig.   19  Az apostolok közül pedig mást nem láttam, hanem [csak] Jakabot, az Úr atyjafiát.   20  Amiket pedig néktek írok, íme Isten előtt [mondom], hogy nem hazudom.   21  Azután mentem Szíriának és Ciliciának tartományaiba.   22  Ismeretlen valék pedig személyesen a Júdeában levő keresztyén gyülekezetek előtt;   23  Hanem csak hallották, hogy: Aki minket üldözött egykor, most hirdeti azt a hitet, amelyet egykor pusztított.   24  És dicsőíték bennem az Istent.

Gal 2. 1.  Azután tizennégy esztendő múlva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvivén Titust is.   2  Fölmentem pedig kijelentés következtében és eléjük adtam az evangéliumot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, avagy ne futottam légyen. 3  De még a velem levő Titus sem kényszeríttetett a körülmetélkedésre, noha görög vala,   4  Tudniillik a belopózkodott hamis atyafiakért, akik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, mellyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek: 

5  Kiknek egy pillanatra sem adtuk meg magunkat, hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra.   6  A tekintélyesektől pedig, (bárminők valának régen, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az embernek személyét: mert velem a tekintélyesek semmit sem közöltek;   7  Sőt ellenkezőleg, mikor látták, hogy én reám van bízva a körülmetéletlenség evangéliuma, mint Péterre a körülmetélésé;   8  (Mert aki erős volt Péterben a körülmetélkedés apostolságára, bennem is erős volt a pogányok között).   9  És elismervén a nekem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyújták nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között [prédikáljunk]:   10  Csakhogy a szegényekről megemlékezzünk; amit is én igyekeztem megcselekedni. 

A 6. vsz Csia-ford:  Azok, akiket valami nagynak néznek – bármilyenek voltak is egykor -, nekem semmit sem jelentenek. Isten nem nézi az ember személyét. Szóval a tekintélyesek az előttem leleplezett örömüzenethez semmivel hozzá nem járultak,  

Látták, felismerték, hogy Pálra van bízva a nem zsidók, a nemzetek evangelizálása.
Nem tanították, nem korrigálták őt a vezetők, csak rábólintottak: „Az Úrtól van”.
Ki bízta rá ezt a nagy feladatot? Jézus. Mikor? A kijelentés-iskolában, Pál szolgálata kezdetén.

Mi történhetett hát a „Pálfordulás” utáni években, Arábiában, Damaszkuszban?

Ebben az akár 17 évben, Pált „kivette” Jézus abból a közösségből ahol felnőtt, tanult, szocializálódott és sokáig nem engedte másikhoz csatlakozni sem.
Ki a városból, be a pusztába.
A pusztában nincs meg a test a lélek, a kapcsolatok megszokott komfortja, jóleső rutinja. Helyette az Úr jön nagyon közel, ha hagyjuk. Pál hagyta. Ezekben az években Jézus rendszeresen és valóságosan meglátogatta Pált, formálta, tanította. Nem csak betöltötte Pált a Szellem szeretete.
Talán Jézus hozta az ágyához reggelenként a kávét és ébresztette diákját, hogy kezdődik a mai tanítás. Valami ilyen konkrét együttlét volt. Mert óriási volt a Pál előtt álló feladat.

1. Kor 15. 8  Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nekem is megjelent.

Hitre jutása is Jézus Krisztus személyes megjelenésével indul.

1 Kor 11. 23.Mert én az Úrtól vettem,(vettem át, tudtam meg) amit néktek előtökbe is adtam…

Az utolsó vacsora részletes leírása. Pál nem volt ott, mégis mindent tudott róla, úgy, mint a másik 10 apostol. Időutazás, vagy „történelmi filmvetítés” volt ez.

2. Kor 12  2  Ismerek egy embert a Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-e, nem tudom; ha testen kívül-e, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig.

Az előző fejezetben Pál végig magáról, szolgálatáról és őszinte motívumairól beszél. Ezt is úgy vezeti be, hogy a dicsekvés nem használ NEKI, ezért rátér az Úr megjelenéseire és a nem látható lelepleződéseire. Nem túlzás ezek után azt mondani, hogy az az ember, akiről ír, ő maga.
Járt az égbe emelt Édenben. Hallott ki sem fejezhető üzeneteket. Ez űrutazás, teleportálás, de lehet, hogy egyben időutazás is.

2 Kor. 12. 7  És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nekem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam.

Az apokalipszisek, a kijelentések olyan szintjét és bőségét élte meg, hogy kellett kapnia egy hendikepet, egy terhet is, hogy fel ne fuvalkodjon.

1. Kor 15.1  Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangéliumot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is,
2  Amely által üdvözültök is, ha megtartjátok, aminémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. (Ha úgy őrzitek magatokban, veszitek birtokba, tartjátok magatoknál, ahogy én evangélizáltam nektek.)
3  Mert azt adtam előtökbe főképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint;

Miért ez a magabiztosság? Mert ő is úgy vette át, kapta meg magától Jézustól az evangéliumot.

1 Kor 14.   37  Ha valaki azt hiszi, hogy ő próféta, vagy lelki ajándék részese, vegye eszébe, hogy amiket néktek írok, az Úr rendeletei (utasításai) azok.

Honnan tudta ezt ilyen határozottan?
Mert nem csak „feljött benne”, „ez volt a szívében”, nem csak „ebben volt békessége”, vagy „úgy érezte” hanem jött az Úr, leült mellé és elmondta neki, valahol Arábiában, vagy máshol.
(Nagyon zavar mostanában a kegyelem-mozgalomban az az egyre szaporodó kifejezés, hogy „szólt hozzám az Úr”, „azt mondta Jézus”. Ha ez úgy történt, mint Pállal akkor oké. Egyébként legyünk óvatosak, mert értékét veszti a kijelentés is, sőt nevetségessé válhatunk.)

Pál volt az, akinek megmutatta Isten, hogy Jézus Krisztus végleg lebontotta a tisztasági elkülönülés szablyáit, törvényeit. Jézus is ezt tanította és képviselte, hogy a szentség, a tisztaság forrása többé nem a szabályok kínosan precíz követése, hanem Krisztus, a Megváltónk személye.
Saul naponta megköszönte Istennek, hogy nem született pogánynak, szolgának, rabszolgának, vagy nőnek.
Pál viszont azt tanítja kétezer éve, hogy:

Gal 3.26  Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.   27  Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.   28  Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.
 

Azt bizonyítva mindezzel, hogy Jézus Krisztus nem eltörölte a törvény megkülönböztetését a szent és profán, a tiszta és tisztátalan között.
Nem, Ő betöltötte azt, megváltoztatva szentség a tisztaság forrását, eredetét.
A szabályok parancsok helyett Önmaga vált a tisztaság a szentség forrásává.
Ezért is fogta meg a leprást, ért hozzá a halotthoz, mert az gyógyult tisztult meg tőle, nem ő vált tisztátalanná.
Mi is bátran vihetjük az evangéliumot megvetettekhez, csonkákhoz, betegekhez és súlyos bűnökben élőkhöz is. Félelem nélkül, mert Jézus bennünk él.
Végül elvégzett szolgálatának jelentősége kiterjedése:

1 Kor 15. 10  De Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok; és az ő hozzám való kegyelme nem lőn hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme

Pál apostol teljesen egyedi és különleges helyet tölt be Jézus Krisztus apostolai között.
Nem csak azért, mert az ő vállára került az evangélium megismertetésének terhe az etnikumokkal.  Szenvedélyes, ügyekért, később konkrét személyekért önmagát sem kímélő karaktere, szolgálatának, írásainak mennyisége, de felkészítésének rendhagyó módszerei miatt is érdemes megvizsgálni mélyebben, mit mond róla a Biblia és ő mit mond a Bibliában. 
A legmagasabban képzett törvénykező volt, majd a legmagasabban képzett kegyelem-hirdető lett. Maga a feltámadott Jézus oktatta őt éveken át természetfeletti módon.

Pál farizeus korában szenvedélyesen szolgálta a törvényt. Zelótája, rajongója volt annak. Miután találkozott Jézus Krisztussal, megismerte a hitből való igazzá válást, és az evangéliumban megjelent kegyelmet, még nagyobb szenvedéllyel szolgálta az ingyen kegyelem evangéliumát.
Úgy vélem, csak szenvedélyes emberek képesek Isten ügyét előre mozdítani. Akiket az érdek, és a józan számítás vezet, csak a meglévőt tudják mindig konzerválni. Persze ez szintén hasznos.

Egyszer próbált csak megalkudni az evangéliumot illetően, amikor Jeruzsálemben áldozatot mutatott be Mózes törvénye alapján. Erről egy korábbi írásban igyekeztem bizonyítani, hogy több, korábban keletkezett levelében le is írt meggyőződése ellenére, az evangélium hirdetésének reményében tette, és lett „zsidónak zsidóvá”. (Megtartotta-e Pál a törvényt? Galata-igézetről. 3. rész)
De senkit nem tudott megnyerni ez által a kegyelem evangéliumának, sőt nem csak elfogták az előrejelzés szerint, hanem kis híján meg is lincselték.

A Szanhedrin előtt védekezésekor azt mondta, hogy a „halottak feltámadása miatt vádolják”. Apcs. 23.6.
Kicsivel később Félix előtti beszédében megjegyzi, hogy ez az egyetlen állítása, ami nevezhető jogtalanságnak, törvénytelenségnek. (to adikéma atosz) Apcs. 24. 20-21

Miért mondta ezt Pál?
Nem gondolom, hogy saját kommunikációs fogását a hallgatóság megosztását ítélte el, vagy tartotta bűnnek, hanem magát az állítást, melyet mondott.
A tömegtüntetés két fő pont miatt robbant ki Jeruzsálemben Pál ellen és ez a két fő vádpont volt ellene a Szanhedrin előtt is.
Az egyik hogy tisztátalanná tette a Templomot, mert pogányt vitt be magával.
Ez nem volt igaz, nem vitte be Trofimust.
A másik hogy a törvény a zsidó nép és a Templom ellen tanít mindenhol.
Ebben viszont volt annyi igazság, hogy bizony Pál tanított a törvény, mint a megigazulás eszköze ellen. Ebből következően utalhatott beszédeiben arra is, hogy feleslegesek a templomi állatáldozatok Jézus Krisztus halála után.
Ilyen módon a Felix előtti beszédében elismeri a vádak egy részének igazságát. 
Gondoljunk bele mit gondolhattak, a júdeai farizeusok, ha elolvasták, meghallották a 3 éve a

Korintusiaknak írt 2. leveléből, hogy 
3.6.  Aki alkalmasakká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.   7  Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izrael fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt:   8  Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata?   9  Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata?

Dicsőségesnek nevezi ugyan a Törvény, a Tízparancsolat szolgálatát, de a halál és a elítélés szolgálatának hívja.
A „kiakadás” nem írja le, amilyen indulatba hozhatta ez a kijelentése a Törvény zelótáit. 

Beszédes az is, hogy amikor pofon ütik a Szanhedrinben amiatt, hogy állítása szerint „jó lelkiismerettel szolgált Istennek” ezért keményen beszólt Ananiásnak: „Megver az Isten téged, te kimeszelt fal!” Nem tudta, hogy az főpapja jelenleg Izraelnek.
Ilyen messze volt Pál érdeklődése már a Templomtól. Nem ismerte az aktuális főpapot sem.
Ez az egyetlen olyan megingás Pál életében, amikor próbált egyensúlyozni a törvény és kegyelem között. 

Egyébként még apostol-társai, júdeai törvény-tanító testvérei és komplett gyülekezetekkel szemben is megalkuvás nélkül állt a kegyelem evangéliuma mellett.

Például: Együtt szolgál Barnabás Ázsiában két évig. Gyülekezeteket alapítanak nem zsidók között. Amint visszatérnek Antiochiába, Barnabást az ott tartózkodó, Jeruzsálemből érkezett zsidó keresztények rögtön ráveszik, hogy különüljön el pogány testvéreitől. Csatlakozik Péterhez a képmutatásban. Péter, aki első valamiképp az apostolok között, szintén nem tudott ellenállni ennek az igézetnek.
Pál viszont igen.

Mi volt a különbség Isten e nagy szolgálói között?

Szerintem az a „kijelentés-cunami”, azok az évek, amikor Jézus folyamatosan megjelent Pálnak, vagy más, természetfeletti módon képzést, tanítást adott neki. Teljesen nyilvánvaló számomra Pál apostol leveleiből, szolgálatából, hogy e tanítás központi eleme az volt, hogy semmiképpen és soha nem alkudhat meg a törvény és a kegyelem és a hitből ajándékba kapott igazság kérdésében.
Pál küldetése az volt, hogy gyakran irritálóan radikális módon, hirdesse, képviselje, védelmezze a kizárólag bizalom/hit által megszerezhető, megtartható és csakis kegyelemből adatott üdvösséget.

A nemzeteket csak ez, a radikálisan hirdetett, radikális evangélium viheti be az Új szövetségbe. Mert Jézus Krisztus eredeti evangéliuma radikális. Egyeseknek az élet illata, másoknak a halál felháborító bűze.

Pál üzenetének ez a szíve, szolgálatának botránya egyben, hatékonysága ebben van.
Ez a legnagyobb különbség a 12 másik apostollal szemben.
Személyisége és az éveken át folyó kijelentés-iskola, egyaránt a radikalizmus felé indították Pált.
Egyedi ezen kívül Pál abban is, hogy az Ananiás-testvérnek Damaszkuszban tett ígéret szerint a személyisége, szolgálata „összenőtt” az evangélium botrányával, ezért sokat kellett neki szenvednie Jézus nevéért. Bárhová ment, Mózes törvényének és a vallási tradíciónak a hívei előbb-utóbb megutálták, üldözni kezdték, hogy vele együtt üzenetét is eltöröljék.
Ez az üzenet pedig a megalkuvások nélkül képviselt és radikálisan hirdetett evangélium volt.
A kegyelem radikális evangéliuma.

Pál egész életművét tekintve, biztos vagyok abban, hogy szolgálata elején, a személyére szabott bibliaiskolában, természetfeletti tanításakor, felkészítésekor a legfontosabb „tantárgyak” a kegyelem, a kegyelem evangéliuma, a törvény és kegyelem viszonya és a képviselet, a hirdetés módszertana voltak.
Hogy soha, semmilyen körülmények között nem alkudhat meg. Sem jól hangzó, a test ambícióit simogató tanítások, sem hízelgés és pénz, vagy megfélemlítés, sem opportunistává lett vezetők példája miatt. Soha.
Aztán, hogy a radikális és egyszerű evangéliumot csak radikális és egyszerű módon lehet és szabad hirdetni. (A levelek összetett gondolatmenetei, magyarázatai is, mind az evangélium tisztaságának, egyszerűségének, radikalizmusának megőrzését célozzák a gondolkodásmód letisztítása, megváltoztatása révén.)
Semmi egyházpolitika, ügyeskedés, taktikázás.
Azért csak megpróbálta egyszer Pál is. Hiába. Ez is kegyelem.
Bibliatanára pedig maga Jézus Krisztus volt.
Ez tette őt ilyen bátorrá, szilárddá az evangélium igazságában.

Jézus a megjelenései és kijelentései által az evangélium zelótájává formálta őt.
Ezért volt Pál az, aki. Szolgálata minden idők, minden krisztus-hívője, szolgálója közül a legjelentősebb, a legtisztább és a legnagyobb hatású.
Nélküle az egyház véglegesen megrekedt volna a törvény és a kegyelem keveréke általi üdvözülés mocsarában tévtanításaiban.
Nélküle, mintája és írásai nélkül, nem lettek volna megújulási reformációs mozgalmak. Nélküle ma sem vitatkoznánk a kegyelemről. Mert nem is ismernénk azt, csak felszínesen.
Ha lenne is egyház, elképzelhető, hogy antiszemitizmus, vagy judeo-mánia uralná és mindkét esetben a vaskos törvénykezés.