Ő ott fúj, ahol akar, és arra, amerre Ő akar.

Jn 3. 8  A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.   9  Felele Nikodémus és monda neki: Mimódon lehetnek ezek?   10  Felele Jézus és monda neki: Te Izrael tanítója vagy, és nem tudod ezeket?   11  Bizony, bizony mondom neked, amit tudunk, azt mondjuk, és amit látunk, arról teszünk bizonyságot; és a mi bizonyságtételünket el nem fogadjátok.   12  Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek?   13  És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van.   14  És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie.   15  Hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.   16  Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.   17  Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.   18  Aki hiszen ő benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. 

A szél, a szellem, fúj, mozog, amerre és ahol akar. Nem tudjuk, mi okból teszi, amit éppen tesz, nem látjuk pontosan mi is a célja.
Elutasíthatjuk aktuális mozgását, munkáját mondván: „Biztos nem az Úrtól van!”
Vagy bízhatunk abban is, hogy az Úrtól van és valami nagyon jó kerekedik ki belőle.

A szél, a szellem, fúj. Mozog. Isten, és ami szellemünk-szívünk is ilyen. Onnan és oda ahonnan és ahova csak akar, vágyik, amerre és ahol szándékozik, ahol képes fújni, ahol kedves neki. Meghallhatjuk, felfoghatjuk, hallhatjuk a szél hangját, beszédét, moraját, nyelvét, de nem vagyunk képesek észlelni, meglátni, értelmezni, hogy honnan jön, hogy miért van itt?
Azt sem, hogy hova indul, hova akar vezetni, merre is megy? Ilyen módon van, mindenki, aki a Széltől, a Szellemtől született, vagy vezettetik.
Mint amikor kiállunk a szélbe: Érezzük az irányát, halljuk a lombok moraját, bőrünk, testünk érzi a szél mozgását, halljuk a szél hangjait, de senki nem kényszerít, hogy elinduljak arra, amerre fúj.
Lökdös néha, presszionál, de ameddig nem a szél nem  viharos, addig nem kényszerít semmire.
Benne állunk a szélben, észleljük az irányát, a hangját, de nem tudjuk, mi a célja? Miért van ott? Honnan jött és hová megy? Hová is akar szelíden vagy határozottabban tolni, nyomni bennünket.
Ilyen a mi istenünk is.
Megérintenek bennünket mozgalmak, új irányok. De mi döntünk arról, hogy engedjük-e magunkat vinni abba az irányba, amerre a szél halad? Esetleg nem benne lehetünk súlyos, nehéz, fájdalmas helyzetekben is, úgy, hogy teljes bizonyossággal nem tudjuk miért is kerültünk bele ebbe a gödörbe? Azt sem tudjuk hogyan keletkezett a helyzet, száz százalékos biztonsággal és nem tudjuk, merre vinne tovább a szél, ha engednénk? Mert hűséges. A legfájóbb helyzetben is terelget minket, érezzük. Vajon győzelembe, vagy pusztulásba? Életbe vagy halálba?
Jézus itt azt akarja megértetni, hogy a testi értelemnél, a racionális feldolgozásnál, analízisnél, az elemzésnél, még ha fontosak is ezek, van egy mélyebb, titkosabb valóság, amit csak a szív ért meg.
És a szív is, csakis a Belé vetett bizalom által értheti meg.
Eddig földiekről beszélt, mondja.

A Nikodémushoz intézett szavak a négy evangélium alapján összeállítható időrendben Jézus szolgálatának elején hangzanak el. Közvetlenül a júdeai tanító szolgálat nyitányaként. Földiekről beszélt eddig és nem hitték el, azt sem. Nem értették miért ad az ittas kánai lakodalmasoknak rengeteg bort még? Miért agresszív, miért verekszik a Templomban csodás prédikáció, vagy szívekig ható imádkozás helyett? Bűntelen létére, és János tiltakozása ellenére miért merítkezik alá, a bűnök bocsánatára történő keresztségben János által, ahelyett hogy bezsebelné az elismerést? Miért bújt el 40 napra a sivatagban?
E pontnál azonban Jézus mennyei dolgokról kezd beszélni.
Arról, hogy mint a pusztai rézkígyót, őt is fel fogják emelni a keresztfán, és mindenki, aki csak bízik benne, örök életet kap. Mert Isten annyira és olyan módon szereti a világot, hogy az egyetlen Fiát adta érte, hogy valaki hisz benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiát a világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy megtartsa a világot általa, és aki bízik benne, az nem kerül az ítéletre. Aki nem bízik benne, már most ítélet alatt van.
A szél mozgása tehát a racionálisan meg nem érthető, és nem is indokolható. Tradíciók alapján még kevésbé.
Az bizonyos, hogy kegyelem felé fújt akkor is és nincs ez másképp ma sem.
Amelyik mozgalom Jézus keresztje felé, az Ő felmagasztalása, dicsőítése, az evangélium, a megváltás mélyebb megértése, a kegyelem felé visz, az a Mennyből volt akkor, és a Mennyből van ma is. Érdemes engedni ennek a szélnek.
De megérteni rögtön, nem fogjuk. Bizonyítani most és itt a teljes igazunkat nem tudjuk.
Erről szól a kegyelem mozgalma is.
Ha pedig nagyon nehéz helyzetben vagy, de bízol az Úrban, akkor tudjad, hogy a megoldás felé, az élet felé és a győzelem felé visz téged a szél, amelynek hallod a zúgását, őt magát azonban nem látod.
Barátom, bízz Benne.