Hitéleti írások
-
„Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem.” (Petőfi) /A galata-igézetről.4./
Isten terve mindig is a szereteten és szabadságon alapuló kapcsolat, közösség volt az emberrel. A valódi szabadság csak a szeretet közegében őrizhető meg. (agapé=szerelem, ha egyetlen szóval próbáljuk fordítani) A szeretet pedig csak szabadságban képes kivirágozni, felnőtté válni. Létezik ugyan törvénnyel védett, kikényszerített szabadság, pl. a klasszikus liberalizmus politikai demokráciájában, de a szeretet ebben nem feltétlenül van jelen. Van szabályokkal körülbástyázott szeretet is, pl. a szülő és kisgyermek kapcsolatában, de ebből meg a szabadság hiányzik. Isten az emberiséggel való közösségében mindkettőt akarja, és ha megértjük az evangéliumot és általa Istent, az Apát is világosabban látjuk, akkor mi is ezt fogjuk akarni. Az evangélium nyilvánvaló üzenete, de a teljes Szentírás…
-
Rába Zoltán: A függöny előtt és mögött – 3. rész
Vajon mit írhat Isten a szívünkbe? Zsid 8:7 ;10-12 Mert ha az az első kifogástalan/teljesen tökéletes/hiányosság nélküli lett volna, nem kerestek volna helyet a másodiknak. (…) Mert ez az a szövetség, amelyet azon napok elmúltával kötök az Izráel házával. Ezt mondja az Úr: Törvényemet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig népemmé lesznek. Akkor senki sem tanítja többé így sem a társát, sem a testvérét: „Ismerd meg az Urat”, mert mindnyájan ismerni fognak engem kicsinytől nagyig. Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és bűneikről nem emlékezem többé. Gal 4:23-26 De a szolgálótól való test szerint született, a szabadtól való pedig az ígéret által. Ennek jelképes értelme van, mert ezek…
-
Rába Zoltán: A függöny előtt és mögött – 2. rész
Habakuk és az ő táblái Gal 3:10-11 Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: Átkozott mindenki, aki nem marad meg mindazokban, amik meg vannak írva a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. Az pedig, hogy a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él. Hab 2:4 Őrhelyemre állok, megállok a bástyán, és figyelek, hogy lássam, mit szól hozzám, és én mit feleljek panaszom dolgában. Így felelt nekem az ÚR: Írd le ezt a látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen. Mert ez a látomás bizonyos időre szól, de a vége felé siet, és nem csal meg. Ha késik…
-
Rába Zoltán: A függöny előtt és mögött 1.
Zsid 8:7 ;10-12 Mert ha az az első kifogástalan/teljesen tökéletes/hiányosság nélküli lett volna, nem kerestek volna helyet a másodiknak. (…) Mert ez az a szövetség, amelyet azon napok elmúltával kötök az Izráel házával. Ezt mondja az Úr: Törvényemet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig népemmé lesznek. Akkor senki sem tanítja többé így sem a társát, sem a testvérét: „Ismerd meg az Urat”, mert mindnyájan ismerni fognak engem kicsinytől nagyig. Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és bűneikről nem emlékezem többé Fontos tudnunk hogy az újabb, második szövetség milyen viszonyba és közösségbe visz Istennel, milyen feltételekkel, milyen kapcsolódással és tartalommal lett megállapítva számunkra. Az Ószövetségtől egyértelműen elválasztják az újat…
-
Megtartotta-e Pál apostol a törvényt? Pál vs. Jakab pásztorék törvény-felfogása.
(A Galata-igézetröl 3.rész) Az Apcsel. leírásából megtudtuk, hogy a huszon-egynéhány éves jeruzsálemi gyülekezet nagy létszámú volt, (ami nem jelenti, hogy rendszeresen tartottak is több ezres összejöveteleket) hittek is Krisztusban, mint Üdvözítőben, de ragaszkodtak a törvény cselekedeteihez is. A törvény haragot nemz, a testi természetet energizálja és látjuk is hogy Pál megítélése esetében ez erősebb volt, mint a testvéri szolidaritás vagy önfeláldozás krisztusi elvárása. A felekezeti gőg, elitizmus, kirekesztés sohasem a kegyelem terméke, hanem mindig a szabályoké, elvárásoké. Számomra kicsit ismerős a kép: Egy kevert evangéliumot tanító, az állandó elvárások és teljesítményi követelmények miatt fogyatkozó szabadságban élő, testi gondolatokkal, indulatokkal is küszködő óriás-gyülekezet volt Jeruzsálemben. Bár valószínű, hogy ott a közösségi…
-
A Galáciában leleplezett igézet 2.
Miért olyan erős a gyülekezetek történetében a törvénykezéshez való ragaszkodás a hitből való igazzá válás egyértelmű kijelentése ellenére? Ez a kérdés. Azt a közeget szeretném kicsit jobban meglátni és láttatni, ahonnan Ázsia provincia pogány hátterű gyülekezeteihez érkező zsidó keresztények jöttek. Később más gyülekezetekben is feltűntek. Célom, jobban megérteni ebből, miért vívtak ádáz harcot Pál, és a kegyelem hirdetése ellen?Miért is ragaszkodtak/ragaszkodnak tömegek és tekintélyes, képzett, Krisztusban hívők vezetők is a törvényhez, egyéb szabályokhoz, erkölcsi elvekhez, mint a megigazulás megtartásának feltételeihez? Miért nem tudtak örülni a világos és egyszerű ajándéknak, miért érveltek a törvény megtartásának szüksége mellett, áttételesen azért küzdve, hogy átkozottak, bűntudatosak és állandó sziszifuszi küzdelemre, munkára ítéltek lehessenek ők és…
-
A Galáciában leleplezett igézésről. 1.
Gal. 3.1 Óh balgatag galáciabeliek, kicsoda igézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, [mintha] ti köztetek feszíttetett [volna] meg? 2 Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-e a Lelket, avagy a hit hallásából? 3 Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be? 4 Annyit szenvedtetek hiába? ha ugyan hiába. 5 Annak okáért, aki a Lelket szolgáltatja néktek, és hatalmas dolgokat művel bennetek, a törvény cselekedeteiből, vagy a hit hallásából [cselekeszi-e]? Az „igézett” Szóval fordított görög kifejezés a „baszkainó”. Jelentése megront, megigéz, irigykedik. Ez utóbbi feltárja ennek a gonosz tevékenységnek a fő okát hajtó erejét, ami…
-
Rába Zoltán: A Hóreb meghasadt kősziklája
1 Kor 10:4 és mindnyájan ugyanazt a szellemi italt itták, mert ittak a szellemi kősziklából, amely követte őket, ez a kőszikla pedig Krisztus volt. Minden bizonnyal erre az eseményre utal Pál: 2 Móz 17:5-6 Az Úr azt mondta Mózesnek: Menj végig a nép előtt, és vegyél magad mellé néhányat Izráel vénei közül. A botodat is vedd a kezedbe, amellyel a folyóra sújtottál, és indulj el. Íme, én odaállok eléd a sziklára a Hóreben. Sújts a sziklára, és víz jön ki belőle[1], hogy ihasson a nép. Mózes úgy cselekedett Izráel véneinek szeme láttára. A Hórebhez megérkezve nem volt vizük. Isten fakasztotta az életben maradáshoz szükséges vizet. Senki sem tudta megoldani ezt…
-
Örülni a jónak.
Mi hívők, gyakran sötét szemüvegen át nézünk dolgokat. A lencse a hibákat óriásivá nagyítja, a jókat, szépeket pedig elhomályosítja. A keresztény minták az okai ennek a torz látásnak. Sok közösségben körüludvarolják, a még nem hívőt, szeretik, kedvesek vele, de amikor megtér, gyorsan elé teszik az ijesztően nehéz feltételeket.Michael Phelps 50 másodpercen belül tud úszni 100 méteren. Bejön, beugrik a vízbe, úszik, kiugrik a medencéből, mindenki tapsol. Fantasztikus. Bemész az uszodába, odalép hozzád egy edző és közli, hogy kapsz egy is időt, de neked is hoznod kell ezt a szintet, akkor lehet szó csak áldásról, vagy ha nem, akkor súlyos büntetést kapsz. Az edzőkről el is hittük, hogy ők is képesek…
-
Betűimádás, vagy igazságkeresés?
Kegyelem kell a kegyelem evangéliumának elfogadásához is.Ahogy egy feleséget nem tenne boldoggá az, hogy az esküvő előtt a vőlegény leírta: „szeretlek és mindent megteszek, hogy boldog légy”. Aztán közölte, hogy ez nem változik, de nincsenek együtt töltött órák, intimitás. Hasonlóan, ha nincs találkozás, randevúk, együtt töltött idő a Krisztussal, az Írás egyedül nem elégíti meg a hívőt. Ha igaz is, nem tesz boldoggá önmagában csak az, hogy hisszük: „A mi Istenünk beszéde ez.”Az újszövetségi írások is egy-egy fénykép-darab Jézusról, hogy összerakva a darabokat, az igazit ne tévesszük el. Ne keverjük össze másvalakivel se a szavát, se a mozdulatát se az arcát. Hogy ismerjük a személyiségét, a felénk való viszonyulását,…