Hitéleti írások

  • Evangélium,  Gyógyulás,  Gyülekezet, közösség,  Hitéleti írások

    Bárány nyáj és pásztor nélkül, porlepte pénzérme és idegenbe szakadt gyermek.

    „Sokan vannak nálam, de üres a ház nélküled.” (Gyárfás Tamás) Látom, hogy a figyelem e hetekben másfelé irányul. Szükséges, érthető és jogos dolog szerintem is kibeszélni, elmondani a sérelmeket, leleplezni a jogtalanságokat és az igazságtalan, irgalom nélküli, szenvedést okozó bánásmódot, ezek okozóiról beszélni, bizonyítani, hogy amit tettek az rossz. Része ez a helyreállásnak. A gyógyulást azonban Jézus adja az Ő Szelleme és az evangélium által. Ez okból én tovább „tolom” az evangéliumot. A kegyelem evangéliumát, mert szerintem ez a valódi. Bevallom teljesen együgyű lettem. Ez az egy ügyem van.  Lukács 15. fejezetében olvassuk, hogy megvetettek, bűnözők törekedtek közel jutni Jézushoz, azzal a céllal, hogy hallgassák őt. De volt egy másik…

  • Gyülekezet, közösség,  Hitéleti írások

    A nyelveken szólásról.

    A Márk 16-ban, Jézus a hit ismertetőjelének mondja, amely követi a hívőt. Természetesen, ha hisz a nyelveken szólásban is.Az 1 Kor. 12. 13 szerint minden hívő be lett merítve részévé letéve a Szellem által Krisztus testének és meglettek öntözze itatva minden hívő a Szent Szellemmel. Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. Ugyanez a fejezet 30. versben azt mondja kérdés formájában. hogy nem minden hívő szól nyelveken. Avagy mindnyájuknak van-e gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-e nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-e? Több igehely van arra nézve. hogy a Szent Szellemmel való legelső betöltekezést,…

  • Gyógyulás,  Gyülekezet, közösség,  Hitéleti írások,  Szégyen és félelem

    Éhes világ, éhes egyház.

                                                        Képzeljünk el egy nagy családot. Több iskolás gyereket, akik a hosszú tanítási nap vége felé még nagyot labdáztak, fociztak játszótéren, vagy az iskolaudvaron. Majd hazaérkeznek és mert a menza ehetetlen, nagyon éhesek és nem is túl tiszták. Otthon anyukájuk türelemre inti őket. Még takarít. Apa nagyon igényes a tisztaságra, meg szigorú is. Hát anyu egész nap takarított és még nem végzett. Le kell mosni az ablakokat, a könyvespolcon minden könyvet portalanítani. Addig nincs ebéd. Szól a gyermekeknek is. Menjenek szépen tisztálkodni, a ruháikat keféljék csak le, cipőiket tisztítsák meg, mert majd ellenőrzi. Haj, köröm, ruha, minden tiszta-e? Ja, hogy jött velük még két barátjuk is? Hát ők is…

  • Gyülekezet, közösség,  Hitéleti írások

    A tanítás akármi szele – a szövegösszefüggés

    Pál azt írta az efezusiaknak, „hogy ne legyünk tovább kiskorúak, kiket hullámok sodornak el, s a tanítás akármi szele találomra ide-oda hajt úgy, ahogy azt az emberi szeszély és ravasz tévelygők fogásai diktálják” (Efezus 4:13, Csia). Hogyan lehetséges az, hogy a tanításnak különböző szelei vannak ahelyett, hogy egyirányba fújna a szél? Hogyan lehetséges az, hogy ugyanabból az Írásból teljesen különböző konklúzióra jut két ember, akiket állítólag vezet a Szent Szellem? Az egyik oka ennek az, hogy az Írások értelmezésekor a prédikátorok nem veszik figyelembe a szövegösszefüggést. Nem figyelnek arra, hogy amiből olvasnak az egy levél, amelynek van egy gondolati íve, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor egy-egy igeverset értelmeznek.…

  • "Hiperkegyelem",  Evangélium,  Hitéleti írások

    Kegyelem – valóban kegyelmet kaptunk?

    Már sok éve nagy vita zajlik az egyházban az Isten kegyelmét illetően. Az elmúlt hetek írásaira kapott reakciók is mutatják, hogy harc folyik az emberek elméjében arról, hogy mit jelent Isten kegyelme, illetve hogyan lehet az Isten kegyelmét egyensúlyba hozni az ítélettel. Hiszen a Biblia beszél arról, hogy Isten ítéletet fog gyakorolni. Sajnos az sokszor homályban marad, hogy Isten kiket ítél el, kiket fog örök kárhozatra ítélni: angyalokat, a világot, a világ fejedelmét, bűnös embereket, vagy minden embert? Meg lesznek-e ítélve a Jézus Krisztusban hívők is? Ezt a témakört szeretném körbejárni, melynek során először a kegyelem mibenlétét vizsgálom meg. A kegyelem kifejezés a magyar nyelvben félrevezető. A magyar kegyelem szó…

  • Evangélium,  Hitéleti írások,  Törvény és törvénykezés

    Jónás és a babiloni bálna.

    Egy ébredési mozgalomban létrejött közösség felekezetté válása belül kezdődik, a fejekben, amikor a tanítások, tekintélyes emberektől származó látások, megmerevedő igeértelmezések olyan mély medreket, keréknyomokat vájnak ki az elmékben, amelyekből szinte csak sokk hatására mozdul ki a hívők gondolkodása. A régi erődrendszer bizonyos részeinek lebontása után a kiépített, nem új, csak felújított erődítmény a fejekben megszilárdul és minden szokatlant, újszerűt igyekszik kívül tartani. Meggyorsítja a „tömlő” elöregedését, ha van rendszer, intézményi, szervezeti struktúra, hierarchia, kvázi klérus. Különösen az ébredés utáni második generáció veszélyeztetett a felekezeti gondolkodástól, mert az első generáció, ha fogja is anyagilag, és a rendszerben elfoglalt pozíciójánál fogva a kialakult struktúrának, e generáció tagjai mégis érzik lelkükben, hogy nem…

  • Evangélium,  Gyógyulás,  Gyülekezet, közösség,  Hitéleti írások,  Törvény és törvénykezés

    Arcképvázlat a Képmutatóról.

    Az alábbi írásom nem konkrét személyekről szól. Minden emberben ott él a hajlam a képmutatásra. Egyeseknél ez kifejlődik, másokban a kegyelem korlátozza. Jézussal való személyes kapcsolat tud őszintévé és hibáinkkal szemben is bátrakká tenni, mert mindig nyugalmat ad az Ő elfogadása irántunk. Ha őszinték vagyunk felé, az Ő tökéletessége a mi tökéletességünkké lesz. Ez a kegyelem.                                           Arcképvázlat a Képmutatóról. Megveti a kételkedést, a bizonytalanságot még a keresést is. Lenézi a kételkedőt, a bizonytalant. Ő az erős a tévedhetetlen. Nem vacillál, nem érez együtt. Ő tudja a tutit. A törvényből, a szabályokból, az elméjében erődöt alkotó tanításokból, tekintélyek szavaiból.  Nem kérdezi Istent sem. Minek is? Ismeri az Úr véleményét. Hát kinyilatkoztat.…

  • Elvárás és ellátás,  Hitéleti írások

    Hélél ben Sáhár és akire féltékeny.

                                                    Az angyalokról tudjuk, hogy szolgálatra teremtett lények. Sátán is az. Nem tud teljesen függetlenné válni Istentől. Személyiségében, cselekvésében valamilyen szellemi, „genetikai” kötelék ezt nem engedi, mert angyal. Látjuk is ezt a Biblia könyveiben például Jóbnál. Nagyon szemléletes, hogy gyilkos dühvel támadt rá, megölte volna, ahogy talán valamennyi embert. De csak addig mehetett el, amíg az Úr engedte. Nem tud függetlenné válni Istentől és nem tud meghalni sem. Az emberbe viszont belehelyezte Isten, talán egyedüli teremtményeként, a függetlenné válás képességét, lehetőségét szabadságát. Az ember gondolkodásában döntéseiben, lelkében el tud szakadni teljesen Istentől annak ellenére, hogy „benne él, mozog és van”. (Apcs. 17.) Hamis, de mégis független tudat jöhet létre benne,…

  • Gyülekezet, közösség,  Hitéleti írások,  Szégyen és félelem

    Védelem a nyelvek ostorától

    Vannak olyan idők, amikor a hívő ember úgy érzi magát, mintha valaki ütné. Lenyomott a hangulata, nehezen tud aludni, ha elalszik, akkor rémálmok, vagy csupán furcsa álmok gyötrik, fáj a feje, családi veszekedések vannak, munkahelyi félreértések történnek. Sokszor elgondolkodik ilyenkor az ember, hogy valami baj van velem? Lehet, hogy bűnt követtem el? Az Úr is olyan mintha távol lenne. Mi ez? Nem állítom, hogy minden ilyen esetben beszédek állnak a háttérben, de sokszor igen. Érdemes körülnézni, átgondolni a dolgokat. Amikor beszédek állnak az ilyenfajta nyomások mögött, akkor legritkábban van arról szó, hogy világi emberek beszélnek a hívők ellen. Sokkal inkább a saját keresztény testvéreinktől jönnek a tüzes nyilak. Különösen Magyarországon…

  • "Hiperkegyelem",  Hitéleti írások,  Igazzá válás és kegyelem,  Törvény és törvénykezés

    Űzd el a szolgálót és a fiát!

    Nem azért lovagolok a törvény és az újszövetség viszonyának a kérdésén, mert az erkölcstelen életet szeretném megideologizálni. A magam részéről teljesen a bűn ellen vagyok. A bűn gonosz dolog, ami halált okozott az embernek, megrontotta az emberek közti kapcsolatot, elszakította az embert a teremtőjétől, sőt az ember önmagával is meghasonlott a bűn miatt, a saját életét is képes elpusztítani. Azonban nem szabad itt leragadnunk, hiszen Isten elküldte a Fiát, Jézust, hogy megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak (Zsidó 2:15.). Amíg a törvénnyel játszadozunk, addig marad a haláltól való félelem. A másik lehetőség, hogy valójában nem is vesszük komolyan a törvényt, és így mentesek leszünk…