Hitéleti írások
-
Mi a bűn?
Azt látom, hogy az egyház a pünkösdi élmény és a karizmatikus mozgalom ellenére gondolkodásában századok óta az erkölcs területén táborozik. Az evangéliumot a „jó emberré válás” kapujának, a gyülekezetet, az igehirdetést pedig a bűnöket leesztergáló, „erkölcsös és jó ember-faragó szerszámnak, illetve műhelyként” látja sok hívő. Jelenleg erősen bűn-centrikus a hívők gondolkodása. Az evangéliumnak van ugyan erkölcsi vetülete, de sokkal több annál. Ez a most vizsgált fogalomra, a bűnre is igaz. Van morális dimenziója, de sokkal több annál, és más természetű is. Elsősorban nem erkölcsi gonoszság, ahogyan a legtöbb hívő gondolja. A bűnös cselekedetek, engedetlenségek erkölcsi jellegűek ugyan; az erkölcsi törvény és a lelkiismeret sérelmét okozzák. Ám a gyökere, a lényege…
-
A hallgatás felelőssége
Többször találkoztam már azzal az érveléssel, hogy mi hívők nem válogathatunk az igehirdetésekben, hanem a prédikációkat el kell fogadnunk, magunkat alárendelve üzenetüknek. Ugyanis a mi gyülinkben a prédikáló mindig Isten igéjét szólja. Ez a gondolat alapvetően tekintélyelvű megközelítés, amely az üzenet hitelességét a prédikáló tisztségéből, megbízásából, pozíciójából eredezteti. A napokban szembesültem egy eseménnyel; egy hívő egy kis csoportnak elmondott igehirdetést bántónak; fájdalmasnak sérelmesnek találva, kiment a teremből és ezek után a prédikátor illetve a csoport vezetője részéről lázadással, tekintélyellenességgel, bomlasztással lett megvádolva a nyilvánvalóan és ténylegesen sértő és az Úrtól nem neki szánt üzenet elutasítása miatt. A testvér jól össze is tört, kárhoztatás kínozza. Vajon igazság szerinti-e az őt ért…
-
Tartoznak-e a keresztények megtartani az erkölcsi törvényeket?
Nemrég látott napvilágot egy tanítás a neten, mely a törvénnyel foglalkozott, és aminek eredményeképpen sokan elbizonytalanodtak a hittel kapcsolatban. A törvény és a kereszténység viszonya egy örök téma. Sajnálatos módon a felekezetek jelentős részében – vagy teológiájukban, vagy gyakorlatukban –, megtalálható az a gondolat, hogy megfelelő cselekedetek által igazul meg az ember, vagy pedig a hitből kapott megigazultságát cselekedetekkel tartja meg. Néhol hirdetik, hogy hit által vagyunk igazak, és nem vagyunk törvény alatt, de azt is mondják, hogy közben tartozunk megtartani a törvényt. Elismerik, hogy senki nem tudja megtartani a törvényt, viszont mégis célként kell magunk előtt látni a törvény megtartását. Ezek a gondolatok mind eretnekségek, lerombolják a Jézus Krisztusba…
-
Kiskorú szolgák vagyunk, vagy nagykorú örökösök?
A galatákhoz írt levél harmadik fejezete azzal a gondolatmenettel zárul, hogy a törvény feladata volt a zsidókat elvezetni Krisztushoz, hogy hitből váljanak igazakká. Azonban miután eljött a hit – és eljött kétezer évvel ezelőtt – akkor többé nincsenek ők sem a vezérlő mester alatt. Sőt mindnyájan a Jézusba vetett hit által Isten fiai vagyunk, hisz Jézust, az elsőszülött Fiút öltöztük magunkra, és egyben Ábrahám utódai vagyunk, így örökösök. A negyedik fejezetben Pál egy másik szempontból közelíti meg a törvényhez való viszonyt: a törvény idejét a kiskorúsághoz kapcsolja. Gal. 4:1-6. (RÚF 2011) Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek, hanem gyámok és…
-
Hatályban van-e a Mózesi törvény?
Amikor azt állítja valaki, hogy a keresztényeknek nem kell a törvény parancsait betartani, hogy a nemzetek soha nem is voltak a törvény hatálya alatt, akkor gyakran felmerülő érv, hogy valamit akkor is muszáj kezdenünk a törvénnyel, mert Jézus nem törölte azt el. Jézus valóban azt mondta, hogy nem azért jött, hogy a törvényt eltörölje, hanem, hogy betöltse azt. Máté. 5:17-19. (RÚF 2011) „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy eltöröljem a törvényt vagy a prófétákat. Nem eltörölni jöttem, hanem betölteni jöttem. Mert bizony mondom, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, a törvényből egyetlen ióta vagy pontocska sem vész el, míg minden be nem teljesedik. Aki azért csak…
-
A törvény szolgálata a kárhoztatás és a halál szolgálata
Azok a keresztények, akik kardoskodnak a törvény megtartása mellett, nem számolnak azzal, hogy a törvény szolgálata a kárhoztatás és a halál szolgálata. Ez elsőre nagyon durván hangzik, de nézzük meg mit mondott ezzel kapcsolatban Pál a korinthusi gyülekezetnek. Amellett érvel, hogy a korinthusi hívők Krisztusnak Pál által írt levelei minden embernek. Ez a levél azonban nem tintával, hanem Isten Szellemével íródott és nem kőtáblákra lett felvésve, hanem a szív hústábláira. Ennyire bízott Pál Istenben! Tudta, hogy amikor az evangéliumot hirdeti, amikor lerombolja az álapostolok munkáját, és felépíti azt, amit magától Jézustól hallott, akkor maga Isten szól rajta keresztül. 2 Kor. 3:5-8. (RÚF 2011) Nem mintha magunktól alkalmasak lennénk arra, hogy…
-
A törvény a hit kinyilatkoztatásáig adatott
A galatáknak azt mondták az álapostolok, hogy ahhoz, hogy igazak legyenek, körül kell metélkedniük és meg kell tartaniuk a törvényt. A mai álapostolok sokkal trükkösebb teológiával ámítják el a hívőket. Azt ma már senki nem vonja kétségbe, hogy Isten hitből igazítja meg az istentelent – ezt a hit mozgalom óta kevesen merik megkérdőjelezni. Azt már azonban sokan tanítják, hogy miután igazakká váltunk – bár nem vagyunk törvény alatt – meg kell tartanunk a törvényt ahhoz, hogy igazak is maradjunk. Van aki odáig vetemedik, hogy azt állítja, hogy amikor valaki bűnt követ el, kiesik a kegyelemből, és elveszti az örök életét. Újra szeretném leszögezni, hogy távol áll tőlem, hogy azt mondjam,…
-
Úrvacsora 5
Jn. 6. 47.Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete van annak. 48. Én vagyok az életnek kenyere. 49. A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. 50. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá, hogy ki-ki egyék belőle és meg ne haljon. 51. Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért. 52. Tusakodának azért a zsidók egymás között, mondván: Mimódon adhatja ez nékünk a testét, hogy (azt) együk? 53. Monda azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha…
-
Úrvacsora 4
A harmadik összefüggő rész az úrvacsoráról a János 6-ban található. 27. Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ad majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten. 28. Mondának azért neki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük? 29. Felele Jézus és monda nekik: Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő küldött. 30. Mondának azért neki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit művelsz? 31. A mi atyáink a mannát ették a pusztában; amint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniük. 32. Monda azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek:…
-
Úrvacsora 3
1 Kor. 11. 26. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, (hirdetitek ki, jelenítitek meg) amíg eljövend. 27. Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. 28. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból, 29. Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg (nem különbözteti meg) az Úrnak testét. 30. Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan. 31. Mert ha mi ítélnők magunkat, nem ítéltetnénk el. 32. De mikor ítéltetünk, az Úrtól…